Karácsonyi OS: VinSeop Silent Night

VinSeop OS 

Silent Night

[KevinPOV]

Amióta az eszemet tudom, soha sem szerettem a karácsonyokat. A karácsony nálunk azzal telt, hogy édesanyám leitta magát, és egész éjjel halott édesapám miatt sírt. Talán vele kellett volna lennem, talán támogatnom kellett volna őt. De nem tettem. 

Idén már haza sem megyek karácsonyra. Nem láttam értelmét. Amúgy is, nem csak én vagyok az egyetlen, aki nem utazott haza a családjához. Nagy meglepetésemre, Kiseop is úgy tervezte, hogy a kollégiumban tölti az ünnepet. Megjegyzem ez meglepett, hiszen őt semmi sem akadályozta. Elmondása szerint viszont az apjának üzleti útra kell mennie, az anyja pedig nagyon vallásos, ezért nem ünnepli a karácsonyt. Így hát nem volt számára akkora nagy durranás, hogy bent marad a koleszba. Bevallom, én örültem ennek. Nem akartam egyedül karácsonyozni.

Mikor elérkezett az a bizonyos nap, reggel fél nyolckor arra keltem, hogy Kiseop nagyban káromkodik. Erre mikor felültem, az a látvány fogadott, hogy szobatársam épp egy hatalmas fenyőfát próbál beleállítani, egy kovácsoltvas talpba. Hogy ezeket honnan szerezte, fingom sem volt.

- Yah! Hyung, mi a frászt művelsz? - kérdeztem, ahogy kipattanva odarohantam hozzá, mielőtt magára döntötte volna az egészet.

- Nem látod? Épp origamizok. - jött a szarkasztikus válasz, mire én megforgatva a szemeimet, segítettem neki beleállítani a fenyőt a talpba. Mikor ezzel megvoltunk Kiseop-ra néztem, aki elpirulva kezdte dörzsölgetni a tarkóját.

- Az igazság az, hogy bár fát tudtam szerezni de... Semmilyen díszem nincs. - sóhajtotta. Na igen, ez eléggé nagy problémának bizonyult. Ettől függetlenül nem rontotta el a hangulatomat, hiszen Kiseop mégis csak felkelt, és felcipelt ide egy fát kora reggel. Nem állítom, hogy miattam tedte de... Valahogy mégis úgy éreztem, hogy így van. És ez nagyon boldoggá tett. Éppen ezért kellett valamit kurva gyorsan kitalálnom, hogy ne vesszen kárba a készülődés.

Így aztán egészen estig rohangáltunk fel-alá a kollégiumban, hogy valami díszítésszerűséget összeszedjünk. Mikor pedig végül teljes egészében megnézhettük a művünket, akaratom ellenére elsírtam magam.

A fa bűnronda volt. Semmi rendezettség, semmi elegancia, és mintha egy zoknit is láttam volna az egyik ágra akasztva. De nekem tetszett. Tetszett, mert együtt díszítettük ki Kiseop-pal. Tetszett, mert ez volt az első olyan karácsonyfa, amit úgy díszítettem fel, hogy boldog voltam.

Kiseop együttérzően veregette meg a vállamat, miközben én megállíthatatlanul zokogtam.

- Izé... Tudom, hogy ocsmány, és olyan mintha leszarta volna egy rakat unikornis, de ha nem tetszik akár le is szedhetjük. Ne sírj emiatt! - mondta Kiseop, miközben a hátamat simogatta, én pedig akárhogy is erőlködtem, egy hang sem jött ki a torkomon.

Éppen ezért, jobb ötlet híján csak átkaroltam a nyakát, és szorosan öleltem, vállára döntve a fejemet, ami most ólomsúlyúnak tűnt. Kiseop először megmerevedett, de aztán éreztem, hogy ellazul és elmosolyodik, majd viszonozta az ölelésemet.

- Boldog karácsonyt, Kevin! - saját zokogásomtól alig hallottam a hangját, de sejtettem, hogy mit mondott. 

Az az éjjel csodálatos volt. Egész este a fa előtt ültünk, és forrócsokit ittunk. Nem nagyon beszéltünk. A hangulat olyan meghitt, olyan tökéletes volt, hogy kár lett volna ezt fölösleges szavakkal elrontani.

Valamikor hajnalban aludhattunk el, a földön, egymás hegyén-hátán feküdve. 

Hálás voltam, mert Kiseop olyan karácsonyt adott nekem, ami felül múlt minden ajándékot, és nem mellesleg olyan kincset kaptam tőle, ami a legeslegfontosabb dolgot jelentette a számomra: a barátságát.

15. Fejezet: Vigyázz magadra, fiam!

15. Fejezet: Vigyázz magadra fiam!

Jackson füle sípolt, ahogy a golyó, a felé futó férfi mellkasába fúródott. A fekete hajú szinte hallani vélte, ahogy a fém áttöri a bordáját, és a tüdejébe fúródik. Hírtelen azt sem tudta hol van. A konkurens maffiatag vért köpve zuhant térdre, összekenve a földet. Még reszelve lélegzett, de a légcsöve már megtelt a vörös színű nedűvel, így pillanatok kérdése volt csupán, hogy a saját vérébe fulladjon bele.

A fekete hajú keze remegni kezdett, arca lesápadt. El sem tudta hinni, hogy kioltott egy emberi életet. Szemei kikerekedtek, és úgy meredt az előtte heverő testre, mint valami illúzióra. A sokkból az rántotta ki, ahogy Zico egy nem túl finom mozdulattal ellökte az útból, és golyót repített, az ismét felé tartó öltönyös alak homlokába.

- Mi lenne ha nem most álmodoznál baszd meg?! - kiabált rá a raszta hajú, ahogy ismét leszedett egy támadót.

Jackson gyomra émelygett a rengeteg holttest és vér látványától. Körbenézett. Az apja, Mr Tuan, Woo Minseok... Sőt, még Zico is, embereket öltek. Mindegyikük kezéhez vér tapadt, amit soha nem tudnak magukról lemosni. És most már ő is egy közülük. Nem volt mit kockára tenni. Hatalmasat nyelve ismét felemelte a karját, és az idő újra felgyorsult. 

Saját magát is meglepte, hogy milyen jól lő, hogy csupán néhány lövése nem ért célt, és talán még a technikáján látszódhatott, hogy nincs különösebb tapasztalata, de ez, akkor és ott nem számított. 

Mikor úgy tűnt, nyertek egy kis időt, Zico szó nélkül indult el a többiek után, intve a fekete hajúnak, hogy kövesse őket. Minden pillanatot ki kellett használniuk, minden egyes másodpercet amit nyertek. Az ellenség ezúttal túlerőben volt, öngyilkosság lenne ott maradni és várni a többi támadóra, akik körülbelül abban a percben ronthattak ki az étterem ajtaján.

Jackson meg merte kockáztatni, hogy a gondolatai egy pillanatra Mark-ra terelődjenek. Aggódott a szösziért, magában fohászok ezreit kántálta, hogy semmi baja ne essen a fiúnak, és hogy viszont láthassa őt a banda székhelyén. Ez volt az egyetlen dolog, az egyetlen gondolat amibe akkor kapaszkodott. 

Jackson nem tudta hol lehetnek, vagy merre menekültek. Csak azt látta, hogy az utca végén, egy fekete terepjáró parkolt, és csak reménykedett benne, hogy az nem a Szöuli maffia titkos fegyvere.

Úgy tűnt, hogy a szerencse ma mellé állt, ugyanis ahogy a járműhöz értek, Woo Minseok szinte feltépte az ajtaját, majd mind az öten beszálltak. A volán mögött egy nagy darab, kopasz férfi ült, fekete öltönyben, ami valahogy nagyon nem passzolt ijesztő külsejéhez. Jobb karján, ami a kormányon pihent, kissé kivillant a vörös kígyó képe.

Az autó elindult, Woo Minseok pedig egy féloldalas mosolyt villantott a fiúkra.

- Szép munka volt Jackson, szép volt fiam. Azért ha lehet, anyádnak ne nagyon említsd meg, hogy megint fegyvert adtam a kezedbe! Tudod milyen... - mondta Minseok, olyan hangnemben, mintha nem most oltott volna ki, néhány nyomorult életet. Zico is zihált, pont ahogy a fekete hajú is. Ki voltak fulladva, bár sokkal inkább a lövöldözés miatt, mint a futástól. 

Ekkor Mr Wang a fiához fordult, és kínzó lassúsággal végig mérte. Jackson gyomra már így is dió méretűre volt zsugorodva, ám ahogy az apja őt nézte, a hideg is kirázta, és hatalmasat kellett nyelnie, hogy leküzdje a hányingerét.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy nem vihetlek most a kollégiumba? - kérdeszte végül Wang Yi Dong. A fekete hajú már épp szóra nyitotta volna a száját, ám Zico megelőzte, amiért Jackson, talán egy kicsit hálás is volt.

- Vigyük őt a Geunsang-hoz! - mondta, mire Mr Wang összeráncolta a homlokát. Jackson már meg sem lepődött azon, hogy Zico tudja, hogy hol van a Jayeseo-s banda törzshelye.

- De a Geunsang-nál nincs semmi csak... Ó! - úgy tűnt Wang Yi Dong-nak leeshetett a tantusz, ugyanis bólintott egyet a sofőrnek, aki célba is vette a kijelölt helyet. 

Jackson kényelmetlenül érezte magát. Le akart fürdeni, hiába tudta, hogy azt a mocskot soha életében nem fogja magáról lemosni, amit az emberöléssel szerzett, hiába lehetett az áldozat ugyanolyan gyilkos mint ő. Mi van ha családja volt? Ha a gyerekei, ha a felesége otthon várták őt? A fekete hajú, ahogy ebbe belegondolt, akaratlanul is elfogta a sírhatnék. Az elmúlt időszak összes feszültsége összegyűlt benne, és fogalma sem volt, hogyan kéne levezetnie. Zico csak együttérzően megveregette a vállát, amit Jackson nagyon is furcsált, de jól esett neki. Bizarrnak tűnt a tény, hogy a Jayeseo-s banda egykoron legnagyobb ellensége, most ott ült mellette, és a maga módján próbálta őt vigasztalni.

A kocsi ekkor lefékezett. Az utca koromsötétbe burkolózott, a környéken, száz méteres körzetben semmi sem volt, csak egy-két romos épület, néhány használaton kívüli ház. Jackson szeme rögtön a parkolóházra tévedt, aminek bejáratáról a lakat hiányzott. A fekete hajú szíve nagyot dobbant. Tehát Mark épségben ide ért. 

Wang Yi Dong ismét a fiához fordult, majd apai aggodalammal az arcán, nézett a szemeibe.

- Nagyon sajnálom, hogy belekeveredtetek ebbe az egész ügybe. Én sem így terveztem ezt az egészet de... Remélem megértesz majd, és nem löksz el magadtól. A saját érdekedben. Mint társad, és mint apád, csak annyit kérek, vigyázz magadra fiam! - Jackson nem mondott semmit. Mr Wang szavaitól, az egyik szeme sírt, a másik könnyezett. Eddig soha sem kezelte őt magával egyenrangúként, így ez a gesztusa, boldogsággal töltötte el a fekete hajú szívét. De a mondandója ugyanolyan keserédes volt, mint a tény, hogy Jackson soha többet nem élhetett teljesen normális életet az aznap este történtek után.

A fekete hajú hanyagul vágta be maga mögött a kocsi ajtaját, ahogy kiszállt, majd szinte futva indult el a fém ajtó felé. Ahogy ujjai a hideg fémet érintették, szíve hevesen kezdett verni mellkasában, mintha ki akarna onnan törni. Óráknak tűnő másodpercekbe telt mire Jackson bejutott, és Mark zokogva vonta egy hosszú ölelésbe. Jackson sem bírta tovább. Kitört belőle a sírás, fejét Mark vállába fúrta, szégyelve a könnyeit, amik megállíthatatlanul potyogtak, átáztatva a szöszi zakóját. Azok a percek nem voltak férfihez méltatlanok. Még ezekben a pillanatokban is, a két srác olyan alázattal, olyan diszkréten adták ki a bennük tomboló feszültséget, hogy még ebben az állapotukban is ők voltak a legjobb bandavezérek.

Amikor alább hagyott a zokogásuk, Jackson kissé hátrébb tolta a szöszit, hogy a szemeibe nézhessen. Ezután pedig ajkaira hajolva, egy olyan csókba invitálta Mark-ot, hogy a fiúnak ismét megindultak a könnyei, és úgy bújt a fekete hajúhoz, mintha az élete múlna rajta, ami akkor és ott talán így is volt. Ahogy nyelveik egymáshoz simultak, mindkettőjük teste kissé megremegett. Mark gyógyír volt Jackson minden problémájára. Támaszt nyújtott neki, egy biztos pontot a káosz közepén. 

Amikor hosszú percek után végül elváltak, Mark óvatosan végig simított a fekete hajú arcán. Jackson lehunyva szemeit, simult a kényeztető ujjakhoz, majd oldalra fordítva fejét, apró puszikkal hintette be azokat. 

- Most mihez fogunk kezdeni, Mark? - kérdezte Jackson, még mindig lehunyt szemmel és a szöszi kezével foglalatoskodva. Hangjából nyugodtság áradt, de nem az a békével teli. Sokkal inkább fáradt volt. 

Mark beharapva ajkait, rázta meg a fejét.

- Ötletem sincs. Nekem ez... Túl gyors. Én ennek nem akarok részese lenni. - válaszolt a szöszi rekedtes hangon. Mindketten tanácstalanok voltak, olyan események közepébe csöppentek ezúttal, ami nem tartozott a hatásköreikbe.

- Szerintem most ne foglalkozzunk ezzel! - mondta Jackson, komolyan nézve Mark szemeibe. - Ha komolyan az a helyzet, amit Zico mondott, bárki veszélyt jelenthet ránk. Nem hiszem, hogy célszerű jobban beleásni magunkat a dologba. Így is nyakik benne vagyunk a szarban. Próbáljunk meg... Csak annyira kivenni ebben a részünket, amennyire muszáj! És talán... Megússzuk valahogy. - egy gondterhelt sóhaj kíséretében lépett el a szöszitől és vette célba a röktönzött fekhelyeket. Nyakig betakarózva megvárta, míg Mark is csatlakozik hozzá. Szorosan ölelkezve, kételyek között sikerült magukat álomba ringatni, abban a reményben, hogy holnap könnyebb lesz minden. 

Ahogy reggel felkelt a nap, a két srác már javában ébren volt, és éppen készülődtek vissza menni a koleszba. Egyikőjük sem örült ennek, de várta őket az iskola, ami valahogy most... Mindkettőjükben különös érzéseket keltett. Mindenkit úgy méregettek, mintha bármelyik percben rájuk támadhatnának, még GD-t is próbálták elkerülni. A két srác fura viselkedése mindenkinek szemet szúrt, de különös módon Mrs Kim volt az egyetlen, akit különösképpen frusztrált a dolog, senki sem tudta miért. Ráadásul ma volt a nagy nap, a kosárlabda meccs is.

Mark úgy vonult le órák után a sportcsarnokba, hogy senkihez sem szólt, még Zelo-hoz sem. Az ezüst hajúnak ez fel is tűnt és inkább nem erőltette a beszélgetést. A mérkőzés pontban ötkor vette kezdetét. A lelátón ott ült az egész banda és az iskola nagy része, valamint az ellenséges intézmény diákjai is. Jackson valamelyest oldódott a nap folyamán, és Mark is próbált erre összpontosítani, de őt jobban megrázták az előző este történtek. Mark nem erre született, ő nem akart maffiózó lenni. Normálisan szerette volna leélni az életét, valami menő melóval, egy gyönyörű feleséggel és két gyerekkel. De mióta történnek úgy a dolgok ahogy azt ő akarná?

A szöszi gondolatai túlságosan elkalandoztak, így az ellenfél meg is szerezte az első 2 pontosát.

- Tuan! A játékra figyelj! - hallatszódott a testnevelés tanár rekedtes hangja, ahogy elindult a következő menet. Mark próbálta kizárni a zajos gondolatait, és csak a labdára összpontosított. A felé robogó magas sráctól könnyen elveheti a labdát, hiszen látszólag nem volt olyan tapasztalt, vagy jó képességű játékos. A szöszi kivárta a megfelelő pillanatot, majd egy mozdulattal kiütve a fiú kezei közül a labdát, meg is szerezte azt. Pillanatokon belül a labda a kosárpalánknál várakozó MinKi-hez került, aki három lépésből be is dobta azt. 

Innentől kezdve Mark összeszedte magát, és sikeresen meg is nyerték a meccset, 23:16-ra. Még Fapapucs is elismerően veregette meg a két pót játékos vállát, ami nagyon ritka gesztusnak számított tőle. 

A szöszi elfáradt, és miután az öltözőben lezuhanyzott, jobbnak látta, ha elindul megkeresni Mark-ot. Tél eleje lévén kint már sötét volt. A két srác, Ren, Kevin és Zelo társaságában indultak vissza a kollégiumba. Úgy tervezték, hogy megnéznek együtt egy-két filmet, és mivel péntek volt, "ott alvós bulit" csinálnak. Mindketten jó ötletnek tartották, amit amúgy Ren vetett még fel. Jackson tudta, hogy szőke hajú barátja mindezt azért csinálja, mert bizonyos mértékig belelát a gondolataiba, és nyilván feltűnt neki, hogy a fekete hajú nem épp a legjobb állapotban van. 

Út közben csatlakozott hozzájuk Suwoong, az első éves kissrác, aki MinKi-re volt bízva. Látszott Ren-en, hogy mennyire zavarban van a srác közelében, akinek be nem állt a szája, de ezt senkit sem zavart tulajdonképpen, mert Suwoong nagyon jófej srác volt csak... Képes volt olyanokat benyögni, amitől Ren a falra mászott.

Jackson ezt csak megmosolyogta. Amióta ismeri MinKi-t, számított rá, hogy nem lesz soha sem barátnője, éppen ezért nem lepte meg a tény, hogy barátjának, szemlátomást imponál a fehérre hidrogénezett hajú kissrác.

Jó hangulatban telt a vissza fele út, Mark és Jackson is sikeresen feloldódott.

Azt azonban nem gondolták, hogy az este, egészen másképp fog elsülni...

14. Fejezet: Amikor a fegyver elsül

14. Fejezet: Amikor a fegyver elsül

Ahogy megérkeztek az elegáns épület elé, a két fiú feszülten nézett össze. A légkör, szinte vágható volt az autóban, amire a köztük honoló néma csend, csak rátett egy lapáttal. Mindketten tudták, mi következik most. A jármű leparkolt, s hamarosan mindannyian egy étterem privát termében találták magukat. A helyiségben a vörös dominált, az aranyozott, ovális alakú ünnepi asztalon fehér és bíbor színű asztalterítő volt, felette pedig hatalmas üvegcsillár lógott a plafonról. A vörös falakon, egészen halványan bordó csíkok húzódtak, és díszítésnek csupán egy-két aranyozott keretes képeket akasztottak ki. A padlón perzsa szőnyeg volt kiterítve, Mark meg sem tudta tippelni mennyi lehet az értéke. A teremben a falak, hangszigeteltek voltak. 

Az asztal két végére, a két családfő ült, szigorúan, mégis tisztelettel méregetve egymást. A bal oldalon Mark ült mellette az anyukája, velük szemben pedig Jackson és az anyukája foglalt helyet. Mrs Wang gyönyörű nő volt, ritka fényes, fekete hajkoronával, hatalmas barna szemekkel, és hófehér bőrrel. Vér színű ruhát viselt, haját jobb oldalt tűzte össze, egy rózsával díszített csattal. Arcán nem látszódott a kora, pedig nagyban a negyven felé közelített. 

Mark anyja viszont ha lehet, még szebb volt. Mrs Tuan haját kiszőkítette, akárcsak a fia. Szemei feketén csillogtak, pisze orrától, rózsaszín ajkaitól és piroskás orcája miatt, arca kislányosnak tűnt. Égszínkék estélyi simult karcsú alakjához, nyakában egy szív alakú medál lógott. Szinte megszólalásig hasonlított Mark-ra, vagyis inkább Mark hasonlított az anyukájára.

A furcsa viszont az volt, hogy a teremben két üres hely még fenn volt tartva. Mark és Jackson egy rosszat sejtő pillantást vetettek egymásra, mielőtt kinyílt volna a terem ajtaja, és a levegő megdermedt. Mindenki az újonnan érkezők felé nézett. Mr Wang és Mr Tuan is elmosolyodott, ahogy megpillantotta a vendégeket.

Jackson viszont szédülni kezdett, arcából kiszökött a vér, és tudta, Mark sincs ezzel másképp. Teljesen megdöbbentek. Nekik erről nem szóltak.

- Woo Minseok! Micsoda meglepetés. - kuncogott Mrs Wang kezével eltakarva ajkait. Mrs Tuan is kissé elmosolyodott. - És te lennél, ha jól sejtem JiHo! - pirult el kicsit a nő, ahogy a szőke hajú oda lépett hozzá, és egy kaján mosollyal kézen csókolta őt. Jackson-nak megrándultak erre az izmai. 

Zico, hatalmas loboncát feltűzte, fehér öltönyét kigombolta, alatta csak egy színtén kigombolt fekete ing volt, nyakában egy arany lánccal. Nadrágja színtén fehér volt, öltönyének ujjait feltűrte, ezzel láthatóvá téve arany Rolex-ét, és gyűrűit. 

Woo Minseok alacsonyabb férfi volt, viszont nagyon jó képű, és tiszteletet parancsoló. Nem csoda, hogy a két hölgy elpirult, amikor egy mosolyt küldött feléjük. Fekete haját hátra fésülte, oldalt felnyiratta. Fülében gyémánt fülbevaló díszelgett, fekete ingét feltűrte, izmos karjain pedig egy vörös kígyó képe tekergett. Arca kissé borostás volt, ezzel férfiasabbá téve amúgy is tesztoszterontól túltengő valóját. 

Zico egy önelégült mosolyt küldött a két srác felé, majd miután tisztelettudóan meghajoltak egymás előtt, Jackson jobbján foglalt helyet, szemben az apjával.

Jackson úgy ült akár egy szobor, ökleit görcsösen szorította össze, nyakán mint egy hernyó, dagadt ki lüktető ere. 

Mr Tuan hagyta, hogy Mr Wang jusson szóhoz, és magyarázza el a helyzetet a fiúknak, amivel Zico látszólag már rég tisztában volt.

- Nos... Azt hiszem mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy miféle... - itt megköszörülte a torkát, keresve a megfelelő szavakat. - munkát végzünk. - Jackson egyre idegesebb lett. Soha sem beszéltek az apja munkájáról, hiszen mind tudták, hogy mennyire... Nem szalon képes. Maga a "hivatalos" állása nem volt beismerhetetlen. Hiszen egy szállodalánc vezérigazgatói posztja nem rossz meló. A problémát az jelentette, amit valójában a hivatása takart. Mr Wang egyike volt a helyi maffiavezéreknek. Őt csak úgy emlegették, az Arany sárkány. 

Mark apja is hasonló körökben mozgott, neki azonban a hivatalos állása valóban a fő "munkahelyét" képezte. Ő maga egy olyan hacker program megalkotója volt, amivel több milliókat kaszált azzal, hogy eladta bizonyos szervezeteknek.

És itt volt Zico apja. Jackson már sokat hallot Woo Minseok-ról, a Vörös kígyóról. Mondhatni Szöul nyugati felén állt a "birodalma". Nem csoda, hogy a légkör ilyen feszült volt a teremben, még a pincérek is szó nélkül szolgálták fel az előre megrendelt ételt, nehogy valami olyanba csöppenjenek, amibe nem kellene. 

- Térj a lényegre, Wang Yi Dong! - mondta Tuan, sürgetve a férfit, aki rögtön vette is az adást.

- Ami azt illeti eljött az idő, hogy kivegyétek a részeteket a "családi vállalkozásban". Minseok, én és Fang barátom úgy határoztunk, szövetségbe lépünk egymással, a Szöuli maffia ellen. A konkrétumokat egyenlőre nem kötjük az orrotokra, ha nem probléma. Hiszen egyenlőre túl jó információ forrás lennétek a számukra. - nem mondott többet, de nem is kellett.

A fiúkban minden tisztázódott.

Idő közben kihozták a fő fogásokat is, de Jackson hozzá sem nyúlt az ételhez, csak széttúrta a pálcikájával. Az agyában, a helyükre kerültek a kirakós darabjai, hogy miért támadták meg Mark-ot aznap éjjel, és hogy Zico miért avatkozott bele. Habár nagyon úgy tűnt a raszta hajú, már igen jártas lehet az efféle munkában.

- Az öcsédnek is ki kell vennie a részét a dologban. - mondta Mr Tuan, mire Mark ököllel csapott az asztalra, miközben úgy pattant fel a székről, hogy az hangos robajjal fel is dőlt.

- De apa, Luhan még túl fiatal! Ezt mégis hogyan képzelted? Nincs jogod szétbaszni a gyerekkorát érted?! - üvöltötte ingerülten, mindenki legnagyobb meglepetésére. Ritka látványosság volt, ha Mark ilyen tiszteletlenül beszélt a szüleihez, mellőzve minden formalitást. Zico csak elmosolyodott, és karba tett kézzel dőlt hátra a székében.

- Én a helyedben nem balhéznék, ha nem akarod, hogy a csinos kis pofikáddal díszítsék ki a házat karácsonykor. Ez nem játék, hisztikirálynő! Fogd vissza az indulataidat, nem lesz mindig valaki ott, hogy bevédje a formás seggedet! - mondta Zico idegtépően nyugodt hangon, miközben szórakozottan nézett végig Mark-on, megnyalva alsó ajkát.

- Dugd fel magadnak a kibaszott indulatokat, köcsög! - sziszegte a szöszi, egy egyértelmű középsőujjal megfűszerezve mondandóját, mielőtt visszaült volna a székre, amit időközben felállítottak a pincérek.

Mark fújtatott, Jackson pedig úgy nézett a mellette ülőre, mint aki minimum most vágta volna le egy láda tyúknak a fejét egy körömvágó ollóval. Zico persze le sem reagálta a dolgot, csak elégedetten szürcsölgette a borát. 

A szöszi ölni tudott volna a tekintetével, ahogy a Sayeo-s bandavezért bámulta, képzeletben pedig éppen temérdek gombostűvel szurkálta tele azt az elmebeteg arcát.

A szülők persze jó ízűen beszélgettek, élvezték egymás társaságát. De a két Jayeseo-s bandavezért, illetve exbandavezért, nagyon feszélyezte a jelenlegi felállás. Nem csak azért mert Zico is ott volt, hanem ettől az estétől a gyerekkoruknak vége szakadt. Mark-ot pedig az is megviselte, hogy az apja LuHan-t is bele akarta keverni a mocskos ügyeibe, nem csak őt. Milyen apa az ilyen?! 

Az este java része azonban még hátra volt. Zico váratlanul felállt a székről, és intett a két srácnak, hogy kövessék. Az étteremből kiérve, az épület mögötti utcában találták magukat. Az idő nagyon hideg volt, olyan igazi, csípős hideg. Pedig a szél nem fújt. Ahogy levegőt vettek, a megfagyott pára, apró felhőket képezve vesztek el a sötétben.

Zico elővett a zsebéből egy szál cigit, és egy öngyújtót, majd csak illedelemből a másik két srácot is megkínálta, de azok egyértelműen visszautasították a nagylelkű ajánlatot. A raszta hajú erre csak megvonta a vállát, majd meggyújtotta a szálat.

- Tudtok bánni a fegyverrel? - kérdezte váratlanul, mire a két Jayeseo-s értetlen pillantást váltott egymással. Zico rögtön vette is az adást, ahogy jelentőségteljesen a két fiúra pillantott. - Mit vagytok úgy oda? Azt hittétek, hogy majd vasdarabokkal meg mindenféle szarral megyünk majd utcai bunyózni mint valami elkúrt akciófilmben?! - tette fel a költői kérdést.

- Beavatnál a részletekbe légy oly szíves, hamár ennyire képben vagy? - kérdezte Jackson, kicsit indulatosabban a kelleténél, amire Zico csak egy mosollyal válaszolt.

- Jelenleg nem én vagyok az ellenség, Wang. Ti nektek fogalmatok sincs mennyire benne vagytok ebben az egészben. Az egész Jayeseo a szaros Szöuli maffia pöcegödre, és még csak meg sem tudjuk akadályozni ha valami történne ott. - az este folyamán Zico, először volt mérges, és látszott a tekintetén, hogy komolyan is gondolja a dolgot. Mark-tól csak egy értetlen homlokráncolást kapott válaszul.

- És mégis mióta érdekel téged, hogy mi folyik a Jayeseo-ban? - kérdezte Jackson. Ő valamiért nem bízott meg a raszta hajúban.

- Amióta Jessica is oda jár, cseszd meg! - felelte Zico, mire a fekete hajú a szeme sarkából látta, ahogy Mark izmai megfeszülnek. Biztos volt benne, hogy a szöszi nem dolgozta még teljesen fel a történteket. Legszívesebben most megölelte volna őt, és jelezte volna neki, hogy ő itt van, nem kell félnie. De ehelyett csak egy bíztató pillantást küldött a fiú felé, amire Mark egy halvány mosollyal válaszolt.

Zico ráérősen nyomta el a csikket, egy nagyot sóhajtva, majd karjait a mellkasa előtt össze fonva, percekig csak fürkészőn nézte a két srácot.

- Nem tudjátok még, miféle titkokat rejt a Jayeseo. Hogy akikben megbíztok, lehet az életetekre akarnak törni, csak a megfelelő pillanatot várják. Ez már nem az a béna bandaháborúsdi. Azzal, hogy idéző jelben gyengítettem a bandátokat, nem ellenetek cselekedtem, hanem értetek. De ezt nehéz elmagyarázni, amíg nincsenek konkrétumok. Majd idővel megértitek, hogy mit is jelent a maffia részének lenni. - alig fejezte be a mondatát Zico, az étterem ajtaja kivágódott, és mind a hármuk szülei siettek ki rajta.

- Tudtak róla. - csak ennyit mondott Minseok a fiának, Zico szeme megrándult, de mintha... Számított volna erre. Jackson és Mark érthetetlenül álltak, mikoris bentről lövöldözés, szűrődött ki, elvegyülve a sikolyokkal, és az edények csörömpölésével. A fekete hajú hamarabb kapcsolt, valahogy az agya rögtön azonosította a helyzetet mintha ő... Erre született volna. Mark azonban nem tudta mi folyik éppen, értetlenül bámult továbbra is, mire Zico szitkozódva a szöszi felé fordul.

- Tuan, te most lelépsz anyáddal és Mrs Wang-gal! Jackson itt marad! - a szöszinek nagyon nem tetszett, hogy Zico tulajdonképpen most burkoltan haszontalannak titulálta, de jobbnak látta, ha azt teszi, amit a raszta hajú mond. 

- A raktárban találkozunk. - szólt még oda neki Jackson is, mire Mark bólintott egyet, és az autó felé kezdett futni.

- Na akkor lássunk is neki a desszertnek! - húzódott mosolyra Woo Minseok szája, ahogy bakancsának rejtekéből, előrántott egy revolvert, és várta, hogy támadóik végre kijöjjenek.

- Hiányzott már ez. - jegyezte meg Fang is, miközben Minseok-hoz hasonlóan, ő az öltönye rejtekéből húzott elő, egy valamivel nagyobb fegyvert, megpörgetve azt ujjai között.

- Akkor nagyon szar életed lehet Fang barátom. - jegyezte meg jókedvűen Wang Yi Dong, ahogy a fiának is passzolt egy Ruger P94-est. Jackson nagyot nyelve meredt a fegyverre. Nem először tartott ilyet a kezében, de eddig csak sportból, akkor is csak kíváncsiságból próbált ki egyszer-kétszer ehhez hasonló darabokat. Viszont nem volt több ideje ezen rágódni. A hangok egyre közelebbről jöttek, és már látni lehetett, a feléjük közeledő, fegyveres alakokat, amint a nyitott ajtóhoz rohannak.

Zico szem magasságba emelte a saját pisztolyát, majd egy mosoly kíséretében csak annyit mondott:

- Boldog karácsonyt, Wang! - Jackson le sem reagálta a dolgot. Izmai megfeszültek, ahogy ujját a ravaszra szorította.

Majd lőtt.