6. Fejezet: Brotherhood

Jackson két okból is zaklatottan ébredt reggel:

1.: Mert Mark még mindig nem került elő.

2.: Mert elfelejtette mosodába vinni a használt ruháit, így most Mark-tól kellett csórnia tiszta alsónadrágot.

Kedvetlenült vánszorgott le az ebédlőbe, és egyedül ette meg a reggelijét, aztán a szokottnál hamarabb indult el az iskolába, hogy út közben még beugorhasson a mosodába. Így aztán hatalmas kerülőt kellett tennie, és épphogy beért az első órára, ami Mrs Kim-mel volt. Ami azt illeti, a tanárnő látta, hogy Jackson ma nagyon ramaty állapodban van, így hagyta az új anyagot, és inkább ismételt a többiekkel, hisz tudta, Jackson amúgy sem figyel soha, de ilyen állapotban még beszélni sem lehet hozzá. Ami pedig a barnát illette, egész órán csak meredt maga elé. A gondolatai valahol teljesen máshol jártak. Nem tudta, hogy ez most Mark miatt volt e, vagy alapjáraton szar napnak ígérkezett a mai, de nem is nagyon érdekelte. 

A szünetet a tetőn töltötte, egyes egyedül. Csak nagy ritkán járt ide, és akkor is csak haverokkal, de ezúttal jobbnak látta, ha egy kicsit elszakítja magát a többiektől. Kiérve a tetőre, arcát megcsapta a reggeli szél, ami a makulátlan idő ellenére, eléggé hideg volt. Jackson-t kirázta a hideg, és jobban összehúzta magán az uniformisa zakóját. A bal hátsó zsebébe nyúlva, előhalászta a cigijét és az öngyújtóját, majd a tető kerítéséhez érve leült egy padra, és rágyújtott. A dohány keserű volt, és Jackson utálta az ízét, de a tömény nikotin, nyugtató hatással áradt szét a testében, pedig ő maga sem tudta mi miatt lehetett zaklatott. Elővéve a cigisdobozt, elfintorodott. Utálta ezt a márkát, de most mégis, mire észbe kapott, már a harmadik szálat szívta. Pedig le akart róla szokni. 

Mindeközben azon kattogott az agya, amit a múlt éjjel látott. Valaki ismét megkereste őt álmában, ami ezúttal nem kecsegtetett túl sok jóval. Negatív energiát érzett maga körül, akárcsak az utóbbi pár hónapban, de ezúttal sokkalta intenzívebben. Olyan érzése volt, mintha valaki ártani akarna neki odafent... Vagy éppenséggel odalent.

Gondolatmenetéből, egy lány torokköszörülése zökkentette ki.

Jackson riadtan kapta hátra a fejét, hogy esetleg valamelyik tanára az, de megkönnyebbülten tudatosult benne, hogy ez csak Luna.

- Mi járatban erre? - mosolygott a lányra halványan Jackson, miközben arrébb csúszott a padon, helyet kínálva neki, amit Luna örömmel el is foglalt.

- Ezt én is kérdezhetném tőled Jackson Wang. Mi a baj? - kérdezte rögtön Luna, miközben Jackson elnyomta a csikket.

- Semmi. Tényleg. Csak... Rossz napom van. - válaszolt. Látszott a lányon, hogy nem hisz neki, de szerencsére nem erőltette a dolgot. Ezt szerette benne Jackson, hogy a lány, mindig észrevette az apró jeleket. 

Luna, Jackson karjára simított, miközben egy bíztató mosolyt küldött felé.

- Fel a fejjel! Lesz még jobb napod is. - mondta, próbálva kicsit jobb kedvre deríteni a fiút, amin Jackson csak mosolyogni tudott. - Most viszont ideje lenne órára menni. - állt fel a padról a lány, és megvárta míg Jackson követi. Csak a folyosón váltak el egymástól, és mentek a saját termeikbe. Innentől kezdve Jackson-nak, valamiért jobb kedve lett, és ezért hálás volt Luna-nak.

Elérkezett a negyedik óra utáni szünet, de Mark még nem jelent meg. Most már egészen biztos, hogy nem a játék van a dologban, hanem a Sayeo-s bandavezér.

GD és Taeyang az iskola kapujánál álltak, hátukat a falnak döntve, ők már tudták, hogy nagy valószínűséggel nem az igazgató műve a bandavezér eltűnése. Mikor meglátták a feléjük lépkedő Jackson-t, ellökték magukat a faltól, és szó nélkül hagyták maguk mögött, a Jayeseo büszke épületét. A Sayeo-s banda székhelye felé vezető út nem volt túl hosszú, de ezalatt az idő alatt, Jackson-ban ha lehet, mégjobban felment az a bizonyos pumpa. Egyfolytában szidta a konkurens bandavezért és annak csapatát, miközben felbőszült vadként rontott be a helyiségbe, nyomában a két idősebb sráccal.

- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim?! Jackson Wang, mi járatban vagy erre felé? - kérdezte feledtébb jó kedvűen Zico, miközben a "trónján" - Jackson megállapítása szerint - meresztette a seggét.

- Na ne szórakozz velem, Zico! Hol a faszban van Mark?

- Én nem beszélnék ilyen tiszteletlenül a helyedben azzal a személlyel, akitől akarok valamit. - kuncogott a Sayeo-s bandavezér. Le sem tagadhatta volna, hogy mennyire kedvére van ez a kis jelenet.

- Rendben, akkor ki vele! - vett egy mély levegőt Jackson, próbálva kicsit lehiggadni, ami több-kevesebb sikerrel ment is valamennyire. - Mi a faszt akarsz Mark-ért? Mert feltételezem nem a semmiért raboltad el azt a szerencsétlent... Bár ha jobban belegondolok... Elég elmebeteg vagy hozzá.

- Vigyázz a nyelvedre, Wang! A végén elharapod. Viszont kezdem unni ezt a kis bájcsevejt. Ami azt illeti, nem kérnék sokat a szösziért cserébe... - vigyorodott el Zico. - Csak annyit, hogy mondj le a rangodról! - Jackson-ban megfagyott a vér. Mondjon le a vezéri címről Mark-ért?! Megéri ez az áldozat? Az addig oké, hogy ott lenne vezérnek Mark helyette is de... Ezzel a döntéssel oda lenne a hírneve. A "Nagy Jackson Wang" visszavonult. Hagyja, hogy ő is csak egy tagként, vagy akár aként sem, vegye ki a részét a bandában? Megéri ez egyáltalán? És biztosan nincs más lehetőség? A fenébe is, Mark-ot nem hagyhatja itt, ez már kurvára nem játék. Tudta, hogy Zico bármire képes, és tudta, hogy ha talál is bármiféle egérutat ebben a helyzetben, a Sayeo-s bandavezér akkor is megtalálja a módját, hogy megfossza a rangjától.

- Na mi van már Wang?! Kezd elfogyni a türelmem...

- Legyen. - motyogta az orra alatt Jackson.

- Hogy mondod?

- A kurva életbe is, lemondok a kibaszott rangomról. - Taeyang egy pillanatra megrökönyödött. GD is eléggé meglepődött, hiába tartozott eredetileg Mark bandájába. Viszont elismerte Jackson tettét. Csak egy igaz barát hozna ilyen áldozatot. És valljuk be, ha Jackson nem kötődne valamennyire Mark-hoz, akkor ez az egész meg se történt volna, hisz Zico is tudná, hogy Jackson-t nem lehet a másikkal tőrbe csalni. Ennek ellenére, GD elmosolyodott. Ő már bőven felnőtt ahhoz, hogy túllásson ezeken a kamasz kori baromságokon, és túllásson Jackson-on is, aki eddig foggal körömmel küzdött az ellen a tény ellen, hogy ő valaha is jóban lesz Mark-al.

Zico elégedetten elnevette magát, és intett, hogy hozzák elő Mark-ot. Jackson-nak a lélegzete is elállt, és másik két társában is bent ragadt a levegő, ahogy két fiú kikíséte, a megtépázott srácot. Az még nem is volt meglepő, hogy a bandavezért majdhogynem félholtra verték, de a haja oldalt, a bal fülétől egészen a tarkójáig, mondhatni kopaszra volt nyírva. A legszörnyűbb látványt mégis a fiú ábrázata nyújtotta. A tekintete megtört volt, és megaláztatottságtól terhes. Jackson szó nélkül rohant oda Mark-hoz, hogy karja alá nyúlva, támogassa vissza őt a koleszba. Nem kérdezgette őt arról, hogy mit csináltak vele Zico-ék. Úgy érezte, Mark egy jó ideig nem lesz képes róla beszélni, és ezt tiszteletben is tartották. GD és Taeyang nagy segítség voltak, sikerült mindent kimagyarázniuk a tanároknál, és az igazgatónál is, amiért Jackson különösen hálás volt. Legelső útjuk a gyengélkedőre vezetett. Ott ellátták Maek sérüléseit, és szigorú ágynyugalmat rendeltek el neki. Súlyos sérüléseket nem szenvedett hála az égnek, mondjuk azért Zico sem akart börtönbe kerülni miatta. Bár azok után, hogy konkrétan emberrablást hajtottak végre, a barna hajú meg sem lepődött volna azon, ha esetleg eltörik valamelyik csontját, vagy jobban szétverik, hiába festett így is úgy, mint aki most jött haza a frontról. Rendőrséghez persze semmiképpen sem fordulhattak, ez az ő ügyük volt, a hatóságoknak addig amíg nem gyilkosságról volt szó, ehhez semmi köze nem volt, bár már nagyon érett egy feljelentés Zico ellen. Azonban a barna nem akarta megadni a Sayeo-s bandavezérnek ezt az örömöt. Úgy érezte, csak a saját büszkeségét tépázná meg vele mégjobban, ha a rendőrségtől kérne segítséget.

Jackson egész idő alatt Mark mellett volt. Felelősnek érezte magát a történtek miatt, holott nem igazán tehetett róluk. Amiben lehetett, segített a fiúnak. Este, fürdés után is segített Mark-nak lefeküdni, mivel a sérült kezével és lábával amiket ideiglenesen bekötöztek, elég nehézkesen ment volna neki egyedül. De még miután leoltották a lámpát, azután is ott maradt a társa ágya mellett. 

- Mi az Wang, mégis csak bebuzultál? Vagy csak túl sokáig nyomattad az ülésfűtést a kocsiban, hogy felmelegedtél? - motyogta fáradt hangon, mégis mosolyogva Mark.

- Anyádat Tuan. - mosolyodott el Jackson is.

- Hé, tudom, hogy milyen áldozatot hoztál értem, és csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm. - váltott komolyabb hangnemre Mark, de a mosoly még mindig ott ült telt ajkain.

- Haver, ez kurva nyálasan hangzott. - kuncogott Jackson is, habár nagyon is jól estek neki a bandavezér szavai. - Amúgy is... Ennyivel jöttem neked... Tudod, a múltkoriért.

- Szóra sem érdemes. 

- De igen. Megmentetted az életemet... És én még csak meg se köszöntem.

- Oké, azért te is elég szépen csöpögsz a nyáltól. - most Mark-on volt a sor, hogy felnevessen, ami talán eddig a legőszintébb gesztus volt, ami kettejük között megesett. 

- Oké, néha én is megtehetem. - nevetett fel végül a barna is, beadva a derekát. Ezután végignézett mégegyszer a fekvő fiún, majd felállva mellőle egy utolsó mosolyt vetett Mark-ra. - Azt hiszem, én megyek aludni. Most már egymagad is boldogulsz asszem... Jóéjt. - indult el a saját ágya felé, de Mark megakadályozta ebben azzal, hogy egy hírtelen mozdulattal felült, és megragadta a karját. 

- Várj, Jackson!

- Mark, ne mozogj ilyen hírtelen, mert a végén még... - kezdte volna a mondatot Jackson, de valami megakadályozta ebben. Ez a valami pedig történetesen Mark ajkai voltak, melyek gyengéden tapadtak az övéire. Csak egy pillanat volt az egész, még csóknak sem lehetett mondani. Nevezhetjük hálának, bajtársiasságnak, vagy akár egy furcsa barátság kezdtetének, tök mindegy. Abban a pillanatban ez az apró gesztus erősebb volt mint a szerelem, vagy akár a gyűlölet.

Testvériség. Elfogadás. Összetartozás. Mindezek megtalálhatóak voltak abban a kis pusziban, ami kettejük közt történt. A csatabárdok ezzel ideiglenesen elsimultak, hogy átadják magukat egy újabb kihívás helyszínének, ahol ezúttal egymás mellett fognak harcolni.

- Jóéjt. - suttogta Mark, mielőtt visszadőlve az ágyra, álomba ringatta magát.

Észre sem vették, hogy idő közben, életükben először, a saját keresztnevükön szólították a másikat...

És ma éjszaka folyamán, Jackson is el tudtott aludni anélkül, hogy bevette volna a nyugtatóját.

Mert történetesen megfeledkezett róla.