17. Fejezet: Az első

17. Fejezet: Az első

[MarkPOV]

Elérkezett a tánc félvévzáró gála. Szombati nap volt, ilyenkor a legtöbben bulizni mentek, vagy csak egyszerűen aludtak. Nos, én is ezt terveztem volna mára, csakhogy nekem bent kellett punnyadnom az egyik szöuli művelődiséházban, arra várva, hogy elérkezzen az este hat óra. Szinte minden jegy elkelt az előadásra, ugyanis a tánciskolánk elég nagy népszerűségnek örvendhetett. Kim hyung, az iskola vezetője, minden csoportot ide rendelt reggel tízre, ami csak azért volt oltári nagy kibaszás, mert amúgy is csak a nagyobb és a gyerek csoportoknak volt színpadi beállásuk, illetve egyszer le is ment a műsor, délután három körül. Mi pedig, akiknek semmi dolgunk nem volt, számolhattuk a porszemeket, vagy koptathattuk a telefonunk kijelzőjét, le volt szarva, de el nem mehettünk. Eleinte Hyuna Noona-val dumálgattam, jól elbeszélgettünk, később Amber is becsatlakozott a társalgásba, így noonaim társaságában aránylag gyorsan elrepült az a pár óra. Aránylag. De csak kurvára aránylag.

A szívás amúgy az volt az egészben, hogy Jackson-ék és a bandából többen is kjelentették, hogy ők nem hagyják ki az előadást. Ez nekem baromi kínos volt, nem akartam, hogy lássák, hogy hogyan táncolok. Hogy is mondjam... A tánc egy elég intim elfoglaltságnak szamított nálam, nem akartam, hogy olyanok lássák, akik ismernek. Még a szüleimet sem hívtam el soha, nem hogy bárkit is a bandából. Azt se tudtam, honnan hallottak az előadásról. 

A próba hamar lement, a szólómat kellően kidolgoztam, így nem aggódtam az este miatt. A tánc az én terepem volt, és soha nem aggódtam azon, hogy egy nagyobb bakit is véthetek. 

Azonban bevallom, ma este egy kicsit izgultam. Hiszen Jackson-ék is itt lesznek, és ami a legkevésbé hiányzik a napomból, az egy beégés. Így aztán úgy gondolom, hogy teljesen jogos, hogy az átlagosnál kicsit gyorsabban vert a szívem, meg ilyenek. Nem, nem stresszeltem rá. A tehetség nem veszik el attól, hogy ismerős arcok is ülnek majd a közönségben.

A kapunyitás, hatkor volt. Nekünk persze addigra már a backstage-ben kellett gubbasztanunk. Vernon hyung eléggé fel volt dobva, elmondása szerint a barátnője is eljött a gálára. Éppen ezért másodpercenként csekkolta a közönséget, ki-ki rohangálva a színpad mögül.

Pontban hétkor vette kezdetét az előadás első blokja. Az én szólóm a szünet előtti utolsó szám volt. Amolyan felvezető, hogy a második felvonásban már komolyabb számok is várhatóak. Több formációban is benne voltam, de azok miatt egyáltalán nem feszélyeztem magamat.

Amikor elérkeztünk az én számomhoz, azt kívántam, bár ne kellene bemutatnom. Soha nem éreztem ezt, azt hiszem, hogy ilyen az, amikor valaki lámpalázas. Hát kurva szar, annyit elmondhatok. 

Hírtelen olyanok miatt kezdtem aggódni, hogy vajon jól áll e a ruhám, meg ehhez hasonló faszságokon. Azt hiszem kezdek egyre buzisabb lenni, és ez kissé zavart.

Ahogy megálltam a színpad közepén, áldottam az eget, hogy a reflektoroktól szart sem láttam a közönségből, de gyanítottam, hogy egy teltházas előadáson vannak egy páran. 

Ahogy elindult a zene, hatalmas levegőt vettem. 

Megnyugodtam.

A testem ösztönösen mozdult, a fülemben a négy negyedes ütem úgy hatott, mint a benzin egy autóban. Mintha a zene lett volna az üzemanyagom. 

Túl gyorsan ért véget a szám, és arra eszméltem csak fel, hogy a közönség hatalmas tapsvihara, elárasztotta a termet.

A szünetben, inkább nem mentem ki. Amúgy is a nagy tömeg miatt aligha megtaláltam volna a srácokat. Inkább készültem a második felvonásra, ami sokkal fárasztóbbnak bizonyult. Magamban átvettem mégegyszer a sorrendet, bár az ki volt ragasztva a falra, hogy biztosan tudjuk, hogy ki után ki következett. 

A maradék másfél óra hamar lement, szinte fel sem tűnt, hogy a fináléhoz értünk. Az előadás remekül sikerült, legalábbis én így éreztem akkor.

Siettem az átöltözéssel is, hogy a káoszban minél előbb megtalálhassam Jackson-ékat. Csak begyűrtem a cuccaimat a táskámba, hiszen amúgy is szennyes volt mindegyik. Ahogy kifele siettem a helyiségből, kellemes szünetet kívántam mindenkinek, ám az ajtóban az edzőmbe botlottam, és két öltönyös férfibe, akik beszélni szerettek volna velem.

Egy illedelmes bemutatkozást követőleg, úgy tűnt, ez nem egy rövid beszélgetésnek volt betervezve. De az istenért is, nekem sietnem kellett.

- Nos, meg kell mondjam nagyon megfogott a kis előadása. A Sogin... - kezdte az alacsonyabb, köpcösebb úr, de én, talán kissé illetlenül, de egy mély meghajlás után, közbe szóltam.

- Elnézést kérek az udvariatlanságomért, de nekem nagyon kell sietnem. Esetleg ha elmondanák Kim hyung-nak a dolgokat, azt nagyon megköszönném. - mondtam, azzal még egy gyors meghajlás után, már el is siettem. 

Bevallom, egy cseppet bunkónak éreztem magam, de minél előbb meg akartam találni a többieket.

Az aulában, hatalmas tömeg volt. Valósággal át kellett magamat verekednem az emberek között. Néhányan elég csúnyán néztek rám amikor kis híján fellöktem őket, de nem nagyon foglalkoztam velük, majd kiheverik.

Mivel nem találtam őket sehol, kezdtem pánikba esni. Már azon járt az eszem, hogy el sem jöttek, vagy egyszerűen leléptek, mert cikinek találták maradni, de ezeket a gondolatokat gyorsan elhesegettem. Teljesen egyértelmű, hogy itt voltak, ha meg nem is tetszett volna nekik, akkor sem hagynák ki az alkalmat, hogy szekáljanak vele.

Jobb ötlet híján az épület elé mentem, és bingo! Kis csapatom a főbejárattól nem messze tömörültek egy helyre, és nagyban füstöltek, amire akaratlanul is megforgattam a szemeimet.

Ahogy elindultam feléjük, Jungkook vett észre először, és vihogva oda rohant hozzám, egy csokor virággal a kezében, amit a karjaim közé nyomott. Elfintorodtam. Tudtam, hogy el is kezdődött a vérem szívása. Nyomorult vámpírok ezek, basszus.

- Ez most komoly, bakker? - kérdeztem a virágot nézegetve, Jungkook pedig egyre csak vihogott, a többiekkel együtt, akikhez idő közben csatlakoztunk. - Haver, ez nagyon buzis. - méltatlankodtam, mire a többiek méginkább nevettek.

Nem túl diszkréten káromkodtam, mire Jungkook, könnyeit törölgetve veregetett hátba.

- Van fogalmad róla mit megszenvedtem ezért a csokorért? Hat mérget adtak be, elrabolt az albán maffia, levágták kilenc ujjamat, meg a bal herémet. És ez a hála?

- Örülj, hogy nem vágom le a jobbat! - forgattam a szemeimet, mire hallottam, hogy

kis csoportunk, röhögésben tört ki, amit az arra járók, nem igazán néztek jó szemmel.

- Nagyon baba voltál Tuan, mint valami brazil táncosnő. - hallottam meg Jackson hangját, mire GD egy kisebb maflást osztott ki neki.

- Hogy lehetsz ilyen tiszteletlen a művésznővel? - méltatlankodott GD, mire rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra.

Jól esett, hogy mind itt voltak, akármennyire is felcseszték az agyam, röpke két perc leforgása alatt. Még Taemin is itt volt, amit nem tudtam hova tenni. Végülis még a bandához tartozott, miért ne jött volna el?!

Ünneplés képpen Zelo és Kevin, egy hatalmas bulit dobtak össze, a Jayeseo-s "főhadiszálláson". Többen is eljöttek a gimiből, ittunk, hülyéskedtünk, jól éreztük magunkat.

Az este fénypontja talán az volt, mikor Jimin készített valami beltéri tüzijátékot. Majdnem felgyulladt az egész hely, és kishíján mind felrobbantunk, de igaz ami igaz, elég látványos műsor volt. 

Körülbelül hajnali egy fele járhatott az idő, mikor mindenki vissza botorkált a kollégiumba. Több embernek is támogatásra volt szüksége, mert egyesek, elég szépen kiütötték magukat. Úgy nézett ki a helyzet, hogy én, GD, Jackson, Taeyang és Hoseok, próbáltuk valahogyan elszenvedni a részeg haverjainkat a kollégiumig, ami hosszú időbe telt, és sok energia veszteséggel járt. 

De végül sikerült, és mikor felértünk a szobánkba, mindketten, kómásan dőltünk ki az ágyra. 

Pár percig csak heverésztünk, élveztük a csendet és nyugalmat. Aztán mocorgásra lettem figyelmes a fekete hajú ágya felől, de nem igazán törődtem vele, addig a pillanatig, amíg a matrac be nem süppedt mellettem, és oldalra fordítva a fejemet, egy mosolygó Jackson-nal néztem farkasszemet.

- Mi van? - kérdeztem, felvonva egyik szemöldökömet, mire ő felnevetett. 

Hát oké, Jackson Wang-nak elmentek otthonról, nem ez lenne az első példa erre. De amikor egyik kezét előrenyújtva az arcomat kezdte cirógatni, komolyan beparáztam, kételkedve épelméjűségében. 

- Elárulnád, hogy mi bajod? - kérdeztem, furcsán méregetve arcát, mire ő megadóan felsóhajtva, fél felsőtestével rám feküdt, és nyakamba temette arcát. 

- Olyan hangulat romboló vagy. - sóhajtott fel lemondóan, amitől megborzongtam, mert forró lehelete csiklandozta a nyakamat.

- Ezt most mire fel...? - kérdeztem, de mielőtt befejezhettem volna a mondatot, a fekete hajú, egyik pillanatról a másikra húzódott el tőlem, és hajolt ajkaimra.

Meglepetten viszonoztam csókját, és mikor nyelve bebocsájtást kért, én azt kicsit talán elhamarkodottan meg is adtam neki, amire Jackson, csak bele vigyorgott a csókba. 

Nyelveink érzékien simultak egymáshoz, engem pedig valami jól eső bizsergés öntött el. Jól ismertem ezt az érzést, és pontosan tudtam, hogy odalent elkezdték felverni a sátrat. De Jackson-t ez, mintha nem igazán érdekelte volna.

Le akartam állítani, és figyelmeztetni, hogy ennek így nem lesz jó vége. De pillanatokon belül leesett a tantusz, hogy talán pont ez volt a cél. 

Lehunyva szemeimet, karjaimmal átöleltem nyakát, szorosan húzva magamhoz, mintha attól tartanék ha elengedem, el találna repülni.

Az egész teste forró volt, szinte már lángolt, s ahol csupasz bőröm hozzá ért, úgy éreztem megéget.

Már felettem térdelt mikor zihálva, és bódultan a csóktól, elváltunk egymástól. Nem voltam tisztában a szándékaival, és ez bizonytalanná tett. Csak arra tudtam gondolni, hogy Jackson biztosan nem akarna nekem fájdalmat okozni, így nincs mitől tartanom.

Ekkor nyakamhoz hajolva megszívta a bőrt, én meg egy nyögéssel nyugtáztam, hogy annak bizony nyoma fog maradni.

Nem tudom mikor vagy hogyan, de már csak arra eszméltem fel, hogy mindkettőnkön csak bokszer van, és úgy smárolunk az ágyamon fekve. A vicces az volt, hogy nem féltem attól ami tudtam, hogy következni fog, pedig egyértelműnek tűnt, hogy én leszek a passzív résztvevője a dolognak. 

Amikor pedi Jackson, egyik kezét kettőnk közé vezette és tagomra markolt, nem tudtam visszafogni egy jól eső sóhajt. Éreztem, hogy nem biztos abban amit csinál, megértettem, én sem voltam az. Elvégre egyikünk sem volt még fiúval, és csak azokra a tapasztalatainkra hivatkozhattunk, amit a lányokkal gyűjtöttünk.

Egész vicces volt a gondolat, hogy ilyen téren teljesen analfabétáknak számítottunk.

Kellett néhány pillanat, mire Jackson hozzá szokott a gondolathoz, hogy bizony nem az van a lábaim között ami eddigi partnereinek volt, legalábbis erre tudtam volna fogni pillanatnyi lefagyását.

Aztán minden folytatódott ott, ahol abbahagytuk. Jackson csókokkal hintette be egész felsőtestemet, szépen lassan haladva lefelé. Alhasamnál megállt, és bele csókolt köldökömbe, amitől olyan rohadt erotikus érzés borította el a testemet, hogy azt hittem  menten elmegyek. Lehetséges volna, hogy ilyen lehetetlen helyeken vannak az erogén zónáim? Nem értem rá ezen morfondírozni, mert Jackson nem hagyta abba az akciózást, és lábaimat a nyakába rakva, a belső combomon is hagyott néhány vörös foltot.

Lenéztem rá, de a látványra kénytelen voltam ismételten felnyögni. Nagyon vonzónak találtam a fekete hajút, pedig soha nem gondoltam volna, hogy valaha is izgatónak fogok találni egy megfelelően kidolgozott felsőtestet.

Bár mondjuk gondolom ha az embernek áll a farka, mindent kibaszott vonzónak talál. Mégis úgy gondoltam, hogy nekem akkor is bejönne ez a látvány, ha nem éppen egy ilyen helyzetben lennénk. Még azt is ki merném jelenteni, hogy egy női felsőtesttel is versenybe szállhatna, bár ez a gondolat rendkívül bizarrnak tűnt.

Jackson nyelve hegyét végig futtatta mindkét combomon, én pedig hátra hajta a fejemet, nyögtem fel ismét. Nem kellett hozzá lenéznem, hogy tudjam, elégedetten vigyorog.

Amikor viszont megszabadított az utolsó ruhadarabtól is, kissé talán ijedten néztem vissza rá. Bizonytalannak tűnt ahogy szembesült a ténnyel, hogy nekem tényleg ott van az a bizonyos dolog, én pedig kissé rosszul éreztem magam miatta.

- Jackson, ha nem akarod nem kell... - kezdtem volna a magyarázkodást, de ő egy nem túl kedves gesztussal, közölte, hogy fogjam be.

Inkább kussban maradtam, főleg, hogy éreztem a feszültséget ami belőle áradt, de amikor hírtelen a farkamra fogott, ez a bizonytalan kép, azonnal darabjaira tört. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy mozgatni kezdi a kezét, torkomat pedig elégedett sóhajok hagyták el.

Jackson arcán, mintha enyhe pírt véltem volna felfedezni. Feltehetően én sokkal nyitottabb lehettem egy egyneművel folytatott nemi aktus felé, de ennek ellenére nem csalódtam benne. 

A következő pillanatban pedig ő is megszabadult a bokszerétől, és immáron felettem térdelve, engem csókolva folytatta a kézimunkát. Kicsit szarnak éreztem magam, hogy én csak élvezkedek mint egy dörzsölt ribi, így kettőnk közé vezetve kezemet, én is tagjára markoltam. 

Jackson-t látszólag váratlanul érhette a dolog, de amikor egy elégedett nyögést hallatott, akaratomon kívül mosolyogtam bele a csókba.

Elidőztünk így pár percig, Jackson pedig néha-néha a csípőjével is lökött egyet, amikor hírtelen abba hagyta a farkam kényeztetését, és nem szakítva meg a csókot, hírtelen feltolta nekem az egyik ujját. Fájdalmasan nyögtem fel a feszítő érzésre. Jackson Wang egy igazi idióta baszki, nem tudom honnan vehette az ötletet, hogy csak úgy, síkosító nélkül, teljesen belém nyomuljon. Ez rohadt kényelmetlen érzés volt, én pedig megszakítva a csókot, haragos pillantásokat küldtem felé, míg ő teljesen értetlenül bámult le rám. Esküszöm ezután kinyírom a gecibe.

Megragadva csuklóját kihúztam ujját magamból.

- Majd inkább én. - mondtam határozottan.

Először nem vette a lapot, de amikor végre eljutott a tudatáig a dolog feltérdelt, és úgy várta, hogy mihez fogok kezdeni.

Bevallom, gondolatban sokkal könnyebb volt eltervezni a dolgot, mint kivitelezni, tekintve, hogy így, elég kínosnak éreztem.

De nem volt időm ezen gondolkodni tovább, így benyálazva ujjaimat, nagyobb terpeszre nyitottam lábaimat, és lassan kezdtem magamba vezetni középső ujjamat. 

Először nagyon fájt, de sokkal tűrhetőbb volt úgy, hogy magamnak csináltam. Éreztem magamon Jacskon tekintetét, és a hangokból ítélve önkielégítésbe kezdhetett, de én eleve zavarban voltam attól amit művelek, nem hogy még rá is nézzek.

Lassan kezdtem mozgatni magamban az ujjamat, miközben szégyentelenül nyögdécseltem, és éreztem, ahogy a vér az arcomba fut.

A második ujjam nehezebb feladatnak ígérkezett, és akkor egy pillanatra tényleg úgy voltam vele, hogy inkább nem akarom folytatni a dolgot, de ezt a gondolatot hamar elvetettem. Nehezen szoktam hozzá a feszítő érzéshez, és elég sok idő elment a saját magam tágításával, amit nem is értem hogyan bírt Jackson úgy, hogy még mindig nem ment el. 

Mikor kellően hozzá szoktam mindkét ujjamhoz, kihúzódtam magamból, és bólintottam Jackson-nak, hogy most ő következik. 

Vigyorogva térdelt lábaim közé, miközben ismételten megcsókolt, alsó ajkamba harapva, és tagját a bejáratomhoz igazítva, elkezdett belém nyomulni.

Azt hiszem kibaszottul elszámítottam magamat, amikor azt gondoltam két ujj elég lesz, mert már az is elég merész húzásnak tűnt. De ahogy megéreztem magamban Jackson-t, ismét fájdalmas nyögés hagyta el az ajkaimat, ami az ő kéjes sóhajával vegyült. Feltételezem, ekkor még nem is volt bennem rendesen, de már ez is nagyban meghaladta a tűrő képességemet. 

- Annyira... Szűk vagy... - hallottam meg fekete hajú rekedtes hangját, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem.

Örültem, hogy örömöt szerezhetek neki, és csak ezért tudtam ignorálni evy pillanatra a fájdalmat. Egészen addig, amíg egy hírtelen mozdulattal teljesen belém nem lökte magát. Felocsúdni sem volt időm, csak tátott szájjal, és kikerekedett szemekkel néztem fel rá, és legszívesebben pofán rúgtam volna a figyelmetlenségéért. Mondjuk nem hibáztathattam, elvégre egy lánynál teljesen más a helyzet, de baszki, én egy nyomorult fiú vagyok, nekem azért egészen más élmény ez az egész, ráadásul azt azért igazán tudhatná, hogy a lányok sem igazán preferálják az anált a fájdalom miatt, akkor ez a fiúk esetében miért lenne másképp? Nem is értem a gondolatmenetét.

Mozogni kezdett, én pedig teljesen ki voltam rángatva a gondolataim közül.

Az első pár perc, maga a pokol volt. Iszonyatosan fájt, és el sem tudtam képzelni, hogyan lehet ezt élvezni. Aztán, ahogy telt az idő, lassacskán hozzá szoktam a méreteihez, és a fájdalmas nyögéseket, kéjes sóhajok váltották fel, ahogy Jackson, egyre gyorsabban mozgott bennem, megfelelő szögben ahhoz, hogy eltalálja a prosztatámat, amitől csillagokat láttam.

Nem fogtuk vissza a hangunkat, jól eső nyögéseink perverz szinfóniát alkodtak a szoba csendjében, én pedig teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyunk, és hogy mennyi az idő.

Jackson egészen hátra hajtotta a lábaimat, nagyobb hozzáférést biztosítva ezzel magának, ahogy egyre gyorsabban égy gyorsabban mozgott bennem.

Idő közben pózt váltottunk, most én kerültem felülre, és a csípőm ütemes ringásával segítettem rá a mozgásra, ahogy konkrétan meglovagoltam a fekete hajút. 

Nagyon bizarr volt maga a gondolat is, és rendkívül szokatlan is, talán pont ezért nem néztem sokszor Jackson-ra, együttlétünk során.

Egészen sokáig bírtuk, mire végül mindketten a csúcsra értünk, és Jackson belém, én pedig a hasfalára élveztem. 

Bele telt pár pillanatba mire fejem kitisztult, és lemászva róla, felszisszentem, ahogy farka kihúzódott belőlem. Elő halásztam egy csomag zsebkendőt az éjjeliszekrényemből, és konkrétan hozzá vágva a fekete hajúhoz, másztam vissza mellé.

Ekkor megéreztem azt, amire semmi képpen sem számítottam. Kikerekedett szemekkel tűrtem, ahogy a meleg váladék végig folyik a combomon, és beletelt néhány pillanatba, mire realizáltam, hogy pontosan mi is folyik éppen ki belőlem.

Jackson csak vigyorogva nézte a jelenetet, én pedig gondolatban már száz féle variációt sorakoztattam fel, hogy hogyan fogom eltenni ezért láb alól. 

Szó nélkül vettem elő egy másik csomag zsepit, és tisztítottam meg magamat, letörölve a fekete hajú élvezetét.

- Remélem nem esel teherbe. - jegyezte meg szórakozottan, mire én megforgattam a szemeimet. Már megint kezdi a faszságait.

- Nem a csajod vagyok, Jackson Wang. - sóhajtottam fel, azzal el is vonultam a fürdőszobába, hogy lezuhanyozhassak.

Összességében amúgy nem volt rossz ez a dolog vele. Nem mondhatom, hogy gyengéd és figyelmes volt velem, mert olyan kibaszott önző dolgai voltak, amiért legszívesebben felképeltem volna. Ráadásul eléggé bénáztunk, és az csak rátett egy lapáttal, hogy voltunk olyan bátrak, hogy óvszer vagy síkosító nélkül vágtunk bele a dologba. 

De mindezektől eltekintve, élveztem, és kénytelen voltam beismerni, hogy menthetetlenül belezúgtam, Jackson Kibebaszott Wang-ba. 

16. Fejezet: Áruló

16. Fejezet: Áruló

[JacksonPOV]

A kollégium zengett a mi kis csoportunktól. Az egész úgy nézett ki, hogy bevonultunk Ren-ékhez, és hatalmas nagy veszekedések árán végül elkezdtük nézni a Halálos iramban részeit. Igazából MinKi-nek semmi kedve nem volt ezt a sorozatot ismét végig nézni, tekintve, hogy vagy ötször megnéztük már együtt. Ez amolyan hagyománynak számított nálunk, hogyha dumáltunk vagy csak szimplán összejöttünk, hogy együtt lazítsunk, mindig a Halálos iramban volt berakva. Éppen ezért megértettem, hogy miért nem akarja ismét megnézni, és valójában nekem sem volt hozzá szar kedvem sem, de a többiek ragaszkodtak hozzá, és a kettőnk véleménye annyit számított, mint békafos a levegőben. Egyszóval Zelo átvette az irányítást, és szőke barátom tiltakozása ellenére, kisajátította a dvd lejátszót. MinKi persze olyan cifra kifejezésekkel illette ezért az ezüst hajút, mint pl a hálátlan faszfej vagy a pofátlan köcsög.
Én nem húztam fel magam annyira a dolgon, maximum bealszok vagy kezdek valamit az életemmel míg megy a film. Mark persze teljesen fel volt dobva, elmondása szerint nagyon rég tervezte elkezdeni az első részt, de soha nem jutott el odáig, hogy meg is tegye. Gyanítom Zelo emiatt ragaszkodott ennyire a dologhoz, látszólag nagyon sokat törődött a szöszi érzéseivel. Na nem mintha zavart volna, de mégis valami furcsa érzést keltett bennem. Örültem, hogy Mark mellett egy ilyen odaadó barát van, de éppen ezért, magamat alkalmatlannak találtam a "szerető" szerepbe. Még mindig nem tudtam magamat melegnek vallani, pedig egy sráchoz vonzódtam, és ezt le is rendeztem magamban. Azonban mégis ott volt bennem az a bizonyos kétely, hogy nem leszek neki elég jó, vagy nekem nem tud ő annyit nyújtani mint egy lány. Rettegtem ennek az instabil kapcsolatnak a jövőjétől, ami teljesen kilátástalannak tűnt. Tartottam tőle, hogy minél közelebb kerülök Mark-hoz, annál nagyobbat fogok esni.
A szöszire néztem, aki gyermeteg kíváncsisággal figyelte a tévét, és rájöttem, hogy valójában akármi is van köztünk, én őt rohadtul fontos részemnek érzem.
Ebben a pillanatban Suwoong egy zoknit dobott Ren képébe, aminek igazából semmi értelme nem volt azon kívül, hogy MinKi villámokat szórt a tekintetével, míg a másik srác jókat röhögött rajta.
- Jackson... Fogj le mielőtt kitekerem a nyakát annak a baromnak! - sziszegte szőke barátom, mire én hihetetlen kedves módon elröhögtem magam.
- Látom megjött a télapó. Olyan vagy ma, mint egy hisztis picsa. - mondtam. Az észnek először nem esett le, hogy milyen tetves mikulásról hadoválok neki össze, de mikor végre összerakta a képet, teljesen kikerekedtek a szemei, a feje paprika piros lett a méregtől, és egyszerűen letudta a dolgot egy frappáns középső ujjal. Egész vicces látványt nyújtott. Suwoong persze csak nevetett az idősebb nyomorán, mire Mark jelentőségteljes pillantásokat vetve rá, utalt arra, hogy kussoljon. Hosszú volt a film, főleg így, hogy már egy párszor láttam, de nem igazán zavart. Mikor vége lett, Ren csak megkönnyebbült sóhajokat hallatva, kinyomta a tévét.
- Még van hat rész. - vigyorgott Zelo.
- Meg a nagy lófaszt. - szögezte le MinKi, mire az ezüst hajú egy szemforgatással válaszolt.
Innentől kezdve senkinek semmi ötlete nem volt, hogy mivel kéne elütni az időt, így negyed órán keresztül csak a porszemek szuggerálásával töltöttük az időt.
- Játszunk csináltam már-t! - hangzott el a briliáns ötlet Suwoong szájából.
- Az mi? - ráncolta a homlokát értetlenkedve Mark.
- Körbe ülünk, majd egy flakonnal kipörgetünk valakit, vágjátok, mint a felelsz vagy mersz-ben. A lényeg az, hogy az akire a flakon szája mutat, mond valami állítást, és akire igaz, annak innia kell egy pohár soju-t. Na? - körbe nézett, a tekintete úgy csillogott mint valami kisgyereknek amikor új játékot kap.
- Biztos, hogy nem alkoholizálsz ilyen fiatalon! - Ellenkezett rögtön Ren.
- Olyan ünneprontó vagy. - fújtatott mérgesen a fehér hajú.
- Nem érdekel, nem nevelünk belőled zugpiást. - kötötte az ebet a karóhoz MinKi, karba tett kézzel fejezve ki nem tetszését. - Határozottan elutasítom.
- Szerintem jól hangzik. - csatlakozott be a beszélgetésbe Kevin. Nagyon úgy tűnt, hogy szőke barátom alul maradt a döntéshozatalban, tekintve, hogy egyedül ő és talán még Zelo tiltakozott a dologgal szemben. Én pedig maradtam a pártatlan, de csak mert ha beleegyeztem volna, Ren száz százalék, hogy bele folytott volna egy kanál vízbe.
Körbe ültünk a szőnyegen, Suwoong pedig szokatlanul csendes volt, csak vigyorgott, a szemei pedig izgatottan csillogtak. Ren ugyan húzta a száját, de kénytelen volt előszedni egy kiürült flakont.
- Ki kezd? - kérdeztem, mire mindenki rám nézett. Vettem az adást, és fintorogva ugyan, de megpörgettem az üveget. Örökkévalóságnak tűnt mire végre megállt a forgásban, Zelo felé mutatva.
- Hmmm... - gondolkodott el az ezüst hajú, majd egy sunyi vigyorral a képén végig nézett rajtunk. - Már nem vagyok szűz.
- Ember! Ne már... Ez nagyon szar. Azért eredetibb ötleted is lehetett volna. - morcoskodott Kevin, de mint tudtuk, hogy csak azért, mert ő még nagy valószínűséggel ártatlan. Nagy megdöbbenésemre Kevin-en és Ren-en kívül mindenki felrakta a kezét. Még Suwoong is. Jól nyomja a kölyök, mit ne mondjak. Ren teljesen elpirult, és karba tett kézzel duzzogott. Kiöntöttük magunknak a soju-t, és lehúztuk a poharak tartalmát. Éreztem, ahogy az alkohol végig marja a torkomat, majdhogynem krákogásra kényszerítve ezzel.
Most viszont Zelo-n volt a sor, hogy pörgessen, és ezúttal az üveg szája Mark-ra mutatott. A szöszi nem igazán tudott mit kitalálni, hosszasan törte azt a szőke buksiját, míg végre megszólalt.
- Még nem kaptak rajta nyilvános hugyozáson. - mondta végül, mire Kevin kivételével mindenki felrakta a kezét. Úgy tűnt ez nem az ő napja.
- Hoppácska! Ezt most magyarázd meg, légy oly szíves! - nevetett Zelo, miközben mindannyian leküldtünk egy újabb kört a soju-ból.
- Részeg voltam baszd ki, és idegenek stírölték a seggemet. Kurvára nem volt vicces, elhiheted.  - mondta Kevin, miközben Mark pörgetett, mi pedig egyre csak nevettünk. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a játék ki fog készíteni minket, de az ital egyre csak fogyott, mi pedig egyre jobban élveztük a dolgot.
- A pletykák ellenére soha nem voltam együtt fiúval. - nevetett Zelo, ahogy az üveg szája rámutatott. Mindenki vele együtt nevetett, mivel már senki sem volt magánál. Mégis, én nem tudtam velük nevetni, ahogy Mark sem és... Ren is kussban ült. Ahogy a többiek felrakták a kezüket és öntötték volna mindenkinek az italt, egyszerűen az arcukra fagyott a vigyor. Nem mondtam semmit, csak tűrtem az értetlen pillantásokat, amiket felváltva küldtek mindhármunk felé. Nem faggattak minket, de valószínűleg egyikőnk sem válaszolt volna most. Ennek ellenére tudtuk, legalábbis én éreztem, hogy ennek előbb vagy utóbb folytatása lesz. Bár nem értettem, hogy Zelo például mit volt úgy oda, tudtommal ő tisztában volt a helyzettel.
- Azt hiszem... Ideje abba hagyni. - vakarta meg a tarkóját Kevin, megtörve a kínos csendet a szobában. Az arca piros volt az italtól, csakúgy mint mindannyiunknak, de mégis, mintha egy álomból ébredtek volna, a tekintetük egy szempillantás alatt kitisztult.
- Egyetértek. - mondta Mark, lesütve tekintetét. Én nem szóltam semmit, és ezután akárhogy is erőlködtünk, a kellemetlen légkör megmaradt. Faszomat már Zelo-ba, hogy ilyen faszságokat talál ki. Én nem voltam különösen meglepve Ren-en, biztos voltam benne, hogy a másik csapatban játszik... Illetve nézőpont kérdése, mert ez a diszkrét megfogalmazás rohadtul relatív.
Mivel nagyon úgy tűnt, hogy sehogy sem jutunk egyről a kettőre, így inkább lassan visszaindultunk a szobákba. Örültem, hogy a többiek sem nagyon kérdeztek rá a dologra, habár ez az egész keserű szájízt hagyott maga után. Na de mindegy is.
Ahogy visszaértünk a szobába, Mark furcsa gondolatokkal rukkolt elő.
- Szerinted sejtenek bármit is? - kérdezte, elterülve az ágyán. Megvontam a vállamat, ahogy követtem a példáját.
- Valószínűleg. Téged zavar? - kérdeztem, ahogy oldalra fordítva a fejemet, jelentőségteljesen néztem rá.
- Nem erre gondoltam. - rázta meg a fejét. - De Jackson...Te... Milyennek érzed a kapcsolatunkat?
- Ezt nem teljesen értem. - ráncoltam a homlokomat.
- Mármint... Gondoltál arra, hogy lefeküdjünk? Vagy... Meg tudnád velem tenni? - egy kicsit felhúzott a kérdése. Ha tudná, mennyiszer gondolkoztam már el ezen. Kicsit szarul esett, hogy a történtek után is kételkedik bennem.
- Most jól figyelj rám Tuan, mert csak egyszer vagyok hajlandó elmondani! - kezdtem, felülve a matracon. - Nem azért kezdtem bele ebbe az egészbe veled, hogy eljátszuk a nagy szerelmeseket, miközben semmi komolyabb nincs köztünk. Nem tudom, hogy mit érzek irántad, de az a valami kurva erős, és minden nap szinte szenvedek attól, hogy ennyire hozzád láncol. Szükségem van rád, minden értelemben. És ami a testiséget illeti... Igen. Szeretnék majd lefeküdni veled. - jó volt, hogy meg tudtuk beszélni a gondjainkat. Azt hiszem tanultunk a hibánkból, és igyekszünk elkerülni, hogy félreértésekkel fölösleges veszekedést szítsunk.
Több nem igazán hangzott el köztünk, de nem is bántam.
Mark bezárkózott a fürdőszobába, és nagyon sokáig ki sem jött onnan. Én pedig jobb ötlet híján kimentem a kolesz elé rágyújtani. A levegő ma is rohadt hideg volt, talán merész húzás volt egy szál pólóban és melegítőben lejönni. Gondoltam rá, hogy ma bemegyek Szöul belvárosába, de az igazat megvallva, nem volt hozzá hangulatom. Meg aztán a sorsot sem akartam kísérteni, a történtek után. Most csak egy kis nyugalomra vágytam.
Ahogy az épület előtt elhajtó autókat figyeltem, egyszer csak valaki mellém lépett. Kíváncsian néztem MinKi-re, aki eddig még soha nem gyújtott rá önszántából, most mégis ezt tette.
- Mikre nem képes az igazság. - jegyeztem meg fintorogva, ahogy bíztatóan szőke barátomra néztem.
- Nézd Jackson... Én el akartam modnani csak...
- Nem kell megmagyaráznod. - vágtam a szavába, mielőtt magát kezdte volna hibáztatni a történtekért. - Én sem szóltam neked. - sütöttem le a szemeimet.
- Hamár mindenről bevalljuk az igazságot, azt is tudnod kell, hogy régebben beléd voltam esve. - mondta, ahogy beleszívott a cigiébe.
- Ne szívass, Choi! - mondtam hitetlenkedve, kikerekedett szemekkel nézve rá. Pár perc néma csend következett. Tehát Ren, nem szórakozott. Komoly tekintettel, szomorkásan nézett szemeimbe.
Majd hírtelen elnevette magát.
- Persze, hogy nem Jackson. De azért ez az arc mindent megért. - nevetett, én pedig csak mérgesen forgattam a szemeimet. Tipikus MinKi poén volt, de azért egy kicsit megkönnyebbültem. Na nem mintha bajom lett volna azzal, ha tényleg belém lett volna esve még régebben, de lehet, hogy máshogy nénzék rá ezek után.
Elnyomva a cigit elbúcsúztam Ren-től, majd vissza érve a szobába, Mark-ot az ágyamon találtam, kezében egy kis tárggyal, amiről később vettem csak észre, hogy a Mallorca-ban vett nyakláncról volt szó, amit még neki vettem, csak valahogy nem jutottunk el odáig, hogy oda is adjam neki. Most viszont egy kicsit zavarba ejtett a dolog, mintha valami személyes szarságomat találta volna meg.
Szó nélkül fel mellé, nem nézve rá. Biztos voltam benne, hogy már kiszúrta, hogy hol vehettem, hiszen még a zacskójában volt a címkével együtt.
- A tied. - mondtam egyszerűen a falat szuggerálva, ami valahogy most sokkalta érdekesebbnek tűnt.
- Tényleg? - ráncolta a homlokát értetlenkedve, mire én megunva a dolgot, a könyökömön támaszkodva felé fordultam.
- Még... Neked vettem, asszem ilyen bocsánat kérős cuccnak. Csak aztán valahogy elfelejtettem odaadni. - mondtam, szemeimet hol a medálon, hol a Szöszin legeltetve.
Mark mosolyogva, röktön a nyakába akasztotta a láncot, majd lehajolva, egy puszit nyomott az arcomra, amit csukott szemmel élveztem.
Lassan ideje volt lefekvéshez készülődni, ami azt illeti egy csomó tervünk volt holnapra. Többek között el kellett mennünk a Sayeo-s putriba. Francnak sem volt hozzá kedve, de természetesen soha nem az történik amit én eltervezek.
Reggel, persze csak kajálás után indultunk el a Sayeo-sokhoz. Az időjárás pont passzolt az életkedvemhez, mert rohadt hideg volt, csak a hó nem esett egyenlőre.
Megemlíteném, hogy Mark nyakában ott virított a medál amit tőlem kapott, ami akaratomon kívül mosolygásra késztetett.
Zico hatalmas mosollyal fogadott minket, mintha legalábbis címeres cimborák lettünk volna. Ez mind szép és jó, csakhogy attól még nem bírtam a képét, mert apám lehaverkodott az egész famíliával.
- Mondd gyorsan, nem érünk rá egész nap! - mondtam kifejezéstelen hangon, ahogy helyet foglaltunk a zöld szófán, Zico-val szemben.
- A nagy Jayeseo-s exbandavezér ilyen elfoglalt lenne? - mosolygott sunyin, nekem meg nagyon nagy önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ne húzzak be neki egyet. De szerencséjére nem szólogatott be többet, hanem tényleg a lényegre tért. - Amit most mondani szeretnék, annak semmi köze az apáinkhoz, és nem azért szólok, mert jelenleg "egy csapatban játszunk". - váltott komolyra a hangja, miközben előre hajolva, rágyújtott. Komolyan, ez a faszi nagyobb bagós mint én, ami elég nagy szó. - Egy szívességet szeretnék kérni. - Mark-ra pillantott mielőtt folytatta volna a beszédet, és valahogy sejtettem, hogy mi fog következni. - Jessica... Szóval... Nem szeretném, hogy bármi köze legyen Taemin-hez.
- És ehhez nekünk mi a szar közünk van? - csattanok fel. Nem tudom miért akadtam ki ennyire, egyszerűen nem akarom, hogy bármilyen formában azzal a lánnyal kelljen foglalkoznunk.
Zico percekig nem válaszolt, tehetsége volt a hatás fokozásához, ahogy komótosan lehamuzott a földre, és kényelmesen elhelyezkedett, mielőtt bármit kinyögött volna.
- Mert az a rohadt nagy helyzet, hogy Taemin nem abban a csapatban játszik, amelyikben kellene... - mondta végül, én pedig éreztem, ahogy az idegeim pattanásig feszülnek.
Csak egy hang sikoltozott akkor a fejemben, miszerint Taemin egy...
Áruló.

Karácsonyi OS: VinSeop Silent Night

VinSeop OS 

Silent Night

[KevinPOV]

Amióta az eszemet tudom, soha sem szerettem a karácsonyokat. A karácsony nálunk azzal telt, hogy édesanyám leitta magát, és egész éjjel halott édesapám miatt sírt. Talán vele kellett volna lennem, talán támogatnom kellett volna őt. De nem tettem. 

Idén már haza sem megyek karácsonyra. Nem láttam értelmét. Amúgy is, nem csak én vagyok az egyetlen, aki nem utazott haza a családjához. Nagy meglepetésemre, Kiseop is úgy tervezte, hogy a kollégiumban tölti az ünnepet. Megjegyzem ez meglepett, hiszen őt semmi sem akadályozta. Elmondása szerint viszont az apjának üzleti útra kell mennie, az anyja pedig nagyon vallásos, ezért nem ünnepli a karácsonyt. Így hát nem volt számára akkora nagy durranás, hogy bent marad a koleszba. Bevallom, én örültem ennek. Nem akartam egyedül karácsonyozni.

Mikor elérkezett az a bizonyos nap, reggel fél nyolckor arra keltem, hogy Kiseop nagyban káromkodik. Erre mikor felültem, az a látvány fogadott, hogy szobatársam épp egy hatalmas fenyőfát próbál beleállítani, egy kovácsoltvas talpba. Hogy ezeket honnan szerezte, fingom sem volt.

- Yah! Hyung, mi a frászt művelsz? - kérdeztem, ahogy kipattanva odarohantam hozzá, mielőtt magára döntötte volna az egészet.

- Nem látod? Épp origamizok. - jött a szarkasztikus válasz, mire én megforgatva a szemeimet, segítettem neki beleállítani a fenyőt a talpba. Mikor ezzel megvoltunk Kiseop-ra néztem, aki elpirulva kezdte dörzsölgetni a tarkóját.

- Az igazság az, hogy bár fát tudtam szerezni de... Semmilyen díszem nincs. - sóhajtotta. Na igen, ez eléggé nagy problémának bizonyult. Ettől függetlenül nem rontotta el a hangulatomat, hiszen Kiseop mégis csak felkelt, és felcipelt ide egy fát kora reggel. Nem állítom, hogy miattam tedte de... Valahogy mégis úgy éreztem, hogy így van. És ez nagyon boldoggá tett. Éppen ezért kellett valamit kurva gyorsan kitalálnom, hogy ne vesszen kárba a készülődés.

Így aztán egészen estig rohangáltunk fel-alá a kollégiumban, hogy valami díszítésszerűséget összeszedjünk. Mikor pedig végül teljes egészében megnézhettük a művünket, akaratom ellenére elsírtam magam.

A fa bűnronda volt. Semmi rendezettség, semmi elegancia, és mintha egy zoknit is láttam volna az egyik ágra akasztva. De nekem tetszett. Tetszett, mert együtt díszítettük ki Kiseop-pal. Tetszett, mert ez volt az első olyan karácsonyfa, amit úgy díszítettem fel, hogy boldog voltam.

Kiseop együttérzően veregette meg a vállamat, miközben én megállíthatatlanul zokogtam.

- Izé... Tudom, hogy ocsmány, és olyan mintha leszarta volna egy rakat unikornis, de ha nem tetszik akár le is szedhetjük. Ne sírj emiatt! - mondta Kiseop, miközben a hátamat simogatta, én pedig akárhogy is erőlködtem, egy hang sem jött ki a torkomon.

Éppen ezért, jobb ötlet híján csak átkaroltam a nyakát, és szorosan öleltem, vállára döntve a fejemet, ami most ólomsúlyúnak tűnt. Kiseop először megmerevedett, de aztán éreztem, hogy ellazul és elmosolyodik, majd viszonozta az ölelésemet.

- Boldog karácsonyt, Kevin! - saját zokogásomtól alig hallottam a hangját, de sejtettem, hogy mit mondott. 

Az az éjjel csodálatos volt. Egész este a fa előtt ültünk, és forrócsokit ittunk. Nem nagyon beszéltünk. A hangulat olyan meghitt, olyan tökéletes volt, hogy kár lett volna ezt fölösleges szavakkal elrontani.

Valamikor hajnalban aludhattunk el, a földön, egymás hegyén-hátán feküdve. 

Hálás voltam, mert Kiseop olyan karácsonyt adott nekem, ami felül múlt minden ajándékot, és nem mellesleg olyan kincset kaptam tőle, ami a legeslegfontosabb dolgot jelentette a számomra: a barátságát.

15. Fejezet: Vigyázz magadra, fiam!

15. Fejezet: Vigyázz magadra fiam!

Jackson füle sípolt, ahogy a golyó, a felé futó férfi mellkasába fúródott. A fekete hajú szinte hallani vélte, ahogy a fém áttöri a bordáját, és a tüdejébe fúródik. Hírtelen azt sem tudta hol van. A konkurens maffiatag vért köpve zuhant térdre, összekenve a földet. Még reszelve lélegzett, de a légcsöve már megtelt a vörös színű nedűvel, így pillanatok kérdése volt csupán, hogy a saját vérébe fulladjon bele.

A fekete hajú keze remegni kezdett, arca lesápadt. El sem tudta hinni, hogy kioltott egy emberi életet. Szemei kikerekedtek, és úgy meredt az előtte heverő testre, mint valami illúzióra. A sokkból az rántotta ki, ahogy Zico egy nem túl finom mozdulattal ellökte az útból, és golyót repített, az ismét felé tartó öltönyös alak homlokába.

- Mi lenne ha nem most álmodoznál baszd meg?! - kiabált rá a raszta hajú, ahogy ismét leszedett egy támadót.

Jackson gyomra émelygett a rengeteg holttest és vér látványától. Körbenézett. Az apja, Mr Tuan, Woo Minseok... Sőt, még Zico is, embereket öltek. Mindegyikük kezéhez vér tapadt, amit soha nem tudnak magukról lemosni. És most már ő is egy közülük. Nem volt mit kockára tenni. Hatalmasat nyelve ismét felemelte a karját, és az idő újra felgyorsult. 

Saját magát is meglepte, hogy milyen jól lő, hogy csupán néhány lövése nem ért célt, és talán még a technikáján látszódhatott, hogy nincs különösebb tapasztalata, de ez, akkor és ott nem számított. 

Mikor úgy tűnt, nyertek egy kis időt, Zico szó nélkül indult el a többiek után, intve a fekete hajúnak, hogy kövesse őket. Minden pillanatot ki kellett használniuk, minden egyes másodpercet amit nyertek. Az ellenség ezúttal túlerőben volt, öngyilkosság lenne ott maradni és várni a többi támadóra, akik körülbelül abban a percben ronthattak ki az étterem ajtaján.

Jackson meg merte kockáztatni, hogy a gondolatai egy pillanatra Mark-ra terelődjenek. Aggódott a szösziért, magában fohászok ezreit kántálta, hogy semmi baja ne essen a fiúnak, és hogy viszont láthassa őt a banda székhelyén. Ez volt az egyetlen dolog, az egyetlen gondolat amibe akkor kapaszkodott. 

Jackson nem tudta hol lehetnek, vagy merre menekültek. Csak azt látta, hogy az utca végén, egy fekete terepjáró parkolt, és csak reménykedett benne, hogy az nem a Szöuli maffia titkos fegyvere.

Úgy tűnt, hogy a szerencse ma mellé állt, ugyanis ahogy a járműhöz értek, Woo Minseok szinte feltépte az ajtaját, majd mind az öten beszálltak. A volán mögött egy nagy darab, kopasz férfi ült, fekete öltönyben, ami valahogy nagyon nem passzolt ijesztő külsejéhez. Jobb karján, ami a kormányon pihent, kissé kivillant a vörös kígyó képe.

Az autó elindult, Woo Minseok pedig egy féloldalas mosolyt villantott a fiúkra.

- Szép munka volt Jackson, szép volt fiam. Azért ha lehet, anyádnak ne nagyon említsd meg, hogy megint fegyvert adtam a kezedbe! Tudod milyen... - mondta Minseok, olyan hangnemben, mintha nem most oltott volna ki, néhány nyomorult életet. Zico is zihált, pont ahogy a fekete hajú is. Ki voltak fulladva, bár sokkal inkább a lövöldözés miatt, mint a futástól. 

Ekkor Mr Wang a fiához fordult, és kínzó lassúsággal végig mérte. Jackson gyomra már így is dió méretűre volt zsugorodva, ám ahogy az apja őt nézte, a hideg is kirázta, és hatalmasat kellett nyelnie, hogy leküzdje a hányingerét.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy nem vihetlek most a kollégiumba? - kérdeszte végül Wang Yi Dong. A fekete hajú már épp szóra nyitotta volna a száját, ám Zico megelőzte, amiért Jackson, talán egy kicsit hálás is volt.

- Vigyük őt a Geunsang-hoz! - mondta, mire Mr Wang összeráncolta a homlokát. Jackson már meg sem lepődött azon, hogy Zico tudja, hogy hol van a Jayeseo-s banda törzshelye.

- De a Geunsang-nál nincs semmi csak... Ó! - úgy tűnt Wang Yi Dong-nak leeshetett a tantusz, ugyanis bólintott egyet a sofőrnek, aki célba is vette a kijelölt helyet. 

Jackson kényelmetlenül érezte magát. Le akart fürdeni, hiába tudta, hogy azt a mocskot soha életében nem fogja magáról lemosni, amit az emberöléssel szerzett, hiába lehetett az áldozat ugyanolyan gyilkos mint ő. Mi van ha családja volt? Ha a gyerekei, ha a felesége otthon várták őt? A fekete hajú, ahogy ebbe belegondolt, akaratlanul is elfogta a sírhatnék. Az elmúlt időszak összes feszültsége összegyűlt benne, és fogalma sem volt, hogyan kéne levezetnie. Zico csak együttérzően megveregette a vállát, amit Jackson nagyon is furcsált, de jól esett neki. Bizarrnak tűnt a tény, hogy a Jayeseo-s banda egykoron legnagyobb ellensége, most ott ült mellette, és a maga módján próbálta őt vigasztalni.

A kocsi ekkor lefékezett. Az utca koromsötétbe burkolózott, a környéken, száz méteres körzetben semmi sem volt, csak egy-két romos épület, néhány használaton kívüli ház. Jackson szeme rögtön a parkolóházra tévedt, aminek bejáratáról a lakat hiányzott. A fekete hajú szíve nagyot dobbant. Tehát Mark épségben ide ért. 

Wang Yi Dong ismét a fiához fordult, majd apai aggodalammal az arcán, nézett a szemeibe.

- Nagyon sajnálom, hogy belekeveredtetek ebbe az egész ügybe. Én sem így terveztem ezt az egészet de... Remélem megértesz majd, és nem löksz el magadtól. A saját érdekedben. Mint társad, és mint apád, csak annyit kérek, vigyázz magadra fiam! - Jackson nem mondott semmit. Mr Wang szavaitól, az egyik szeme sírt, a másik könnyezett. Eddig soha sem kezelte őt magával egyenrangúként, így ez a gesztusa, boldogsággal töltötte el a fekete hajú szívét. De a mondandója ugyanolyan keserédes volt, mint a tény, hogy Jackson soha többet nem élhetett teljesen normális életet az aznap este történtek után.

A fekete hajú hanyagul vágta be maga mögött a kocsi ajtaját, ahogy kiszállt, majd szinte futva indult el a fém ajtó felé. Ahogy ujjai a hideg fémet érintették, szíve hevesen kezdett verni mellkasában, mintha ki akarna onnan törni. Óráknak tűnő másodpercekbe telt mire Jackson bejutott, és Mark zokogva vonta egy hosszú ölelésbe. Jackson sem bírta tovább. Kitört belőle a sírás, fejét Mark vállába fúrta, szégyelve a könnyeit, amik megállíthatatlanul potyogtak, átáztatva a szöszi zakóját. Azok a percek nem voltak férfihez méltatlanok. Még ezekben a pillanatokban is, a két srác olyan alázattal, olyan diszkréten adták ki a bennük tomboló feszültséget, hogy még ebben az állapotukban is ők voltak a legjobb bandavezérek.

Amikor alább hagyott a zokogásuk, Jackson kissé hátrébb tolta a szöszit, hogy a szemeibe nézhessen. Ezután pedig ajkaira hajolva, egy olyan csókba invitálta Mark-ot, hogy a fiúnak ismét megindultak a könnyei, és úgy bújt a fekete hajúhoz, mintha az élete múlna rajta, ami akkor és ott talán így is volt. Ahogy nyelveik egymáshoz simultak, mindkettőjük teste kissé megremegett. Mark gyógyír volt Jackson minden problémájára. Támaszt nyújtott neki, egy biztos pontot a káosz közepén. 

Amikor hosszú percek után végül elváltak, Mark óvatosan végig simított a fekete hajú arcán. Jackson lehunyva szemeit, simult a kényeztető ujjakhoz, majd oldalra fordítva fejét, apró puszikkal hintette be azokat. 

- Most mihez fogunk kezdeni, Mark? - kérdezte Jackson, még mindig lehunyt szemmel és a szöszi kezével foglalatoskodva. Hangjából nyugodtság áradt, de nem az a békével teli. Sokkal inkább fáradt volt. 

Mark beharapva ajkait, rázta meg a fejét.

- Ötletem sincs. Nekem ez... Túl gyors. Én ennek nem akarok részese lenni. - válaszolt a szöszi rekedtes hangon. Mindketten tanácstalanok voltak, olyan események közepébe csöppentek ezúttal, ami nem tartozott a hatásköreikbe.

- Szerintem most ne foglalkozzunk ezzel! - mondta Jackson, komolyan nézve Mark szemeibe. - Ha komolyan az a helyzet, amit Zico mondott, bárki veszélyt jelenthet ránk. Nem hiszem, hogy célszerű jobban beleásni magunkat a dologba. Így is nyakik benne vagyunk a szarban. Próbáljunk meg... Csak annyira kivenni ebben a részünket, amennyire muszáj! És talán... Megússzuk valahogy. - egy gondterhelt sóhaj kíséretében lépett el a szöszitől és vette célba a röktönzött fekhelyeket. Nyakig betakarózva megvárta, míg Mark is csatlakozik hozzá. Szorosan ölelkezve, kételyek között sikerült magukat álomba ringatni, abban a reményben, hogy holnap könnyebb lesz minden. 

Ahogy reggel felkelt a nap, a két srác már javában ébren volt, és éppen készülődtek vissza menni a koleszba. Egyikőjük sem örült ennek, de várta őket az iskola, ami valahogy most... Mindkettőjükben különös érzéseket keltett. Mindenkit úgy méregettek, mintha bármelyik percben rájuk támadhatnának, még GD-t is próbálták elkerülni. A két srác fura viselkedése mindenkinek szemet szúrt, de különös módon Mrs Kim volt az egyetlen, akit különösképpen frusztrált a dolog, senki sem tudta miért. Ráadásul ma volt a nagy nap, a kosárlabda meccs is.

Mark úgy vonult le órák után a sportcsarnokba, hogy senkihez sem szólt, még Zelo-hoz sem. Az ezüst hajúnak ez fel is tűnt és inkább nem erőltette a beszélgetést. A mérkőzés pontban ötkor vette kezdetét. A lelátón ott ült az egész banda és az iskola nagy része, valamint az ellenséges intézmény diákjai is. Jackson valamelyest oldódott a nap folyamán, és Mark is próbált erre összpontosítani, de őt jobban megrázták az előző este történtek. Mark nem erre született, ő nem akart maffiózó lenni. Normálisan szerette volna leélni az életét, valami menő melóval, egy gyönyörű feleséggel és két gyerekkel. De mióta történnek úgy a dolgok ahogy azt ő akarná?

A szöszi gondolatai túlságosan elkalandoztak, így az ellenfél meg is szerezte az első 2 pontosát.

- Tuan! A játékra figyelj! - hallatszódott a testnevelés tanár rekedtes hangja, ahogy elindult a következő menet. Mark próbálta kizárni a zajos gondolatait, és csak a labdára összpontosított. A felé robogó magas sráctól könnyen elveheti a labdát, hiszen látszólag nem volt olyan tapasztalt, vagy jó képességű játékos. A szöszi kivárta a megfelelő pillanatot, majd egy mozdulattal kiütve a fiú kezei közül a labdát, meg is szerezte azt. Pillanatokon belül a labda a kosárpalánknál várakozó MinKi-hez került, aki három lépésből be is dobta azt. 

Innentől kezdve Mark összeszedte magát, és sikeresen meg is nyerték a meccset, 23:16-ra. Még Fapapucs is elismerően veregette meg a két pót játékos vállát, ami nagyon ritka gesztusnak számított tőle. 

A szöszi elfáradt, és miután az öltözőben lezuhanyzott, jobbnak látta, ha elindul megkeresni Mark-ot. Tél eleje lévén kint már sötét volt. A két srác, Ren, Kevin és Zelo társaságában indultak vissza a kollégiumba. Úgy tervezték, hogy megnéznek együtt egy-két filmet, és mivel péntek volt, "ott alvós bulit" csinálnak. Mindketten jó ötletnek tartották, amit amúgy Ren vetett még fel. Jackson tudta, hogy szőke hajú barátja mindezt azért csinálja, mert bizonyos mértékig belelát a gondolataiba, és nyilván feltűnt neki, hogy a fekete hajú nem épp a legjobb állapotban van. 

Út közben csatlakozott hozzájuk Suwoong, az első éves kissrác, aki MinKi-re volt bízva. Látszott Ren-en, hogy mennyire zavarban van a srác közelében, akinek be nem állt a szája, de ezt senkit sem zavart tulajdonképpen, mert Suwoong nagyon jófej srác volt csak... Képes volt olyanokat benyögni, amitől Ren a falra mászott.

Jackson ezt csak megmosolyogta. Amióta ismeri MinKi-t, számított rá, hogy nem lesz soha sem barátnője, éppen ezért nem lepte meg a tény, hogy barátjának, szemlátomást imponál a fehérre hidrogénezett hajú kissrác.

Jó hangulatban telt a vissza fele út, Mark és Jackson is sikeresen feloldódott.

Azt azonban nem gondolták, hogy az este, egészen másképp fog elsülni...

14. Fejezet: Amikor a fegyver elsül

14. Fejezet: Amikor a fegyver elsül

Ahogy megérkeztek az elegáns épület elé, a két fiú feszülten nézett össze. A légkör, szinte vágható volt az autóban, amire a köztük honoló néma csend, csak rátett egy lapáttal. Mindketten tudták, mi következik most. A jármű leparkolt, s hamarosan mindannyian egy étterem privát termében találták magukat. A helyiségben a vörös dominált, az aranyozott, ovális alakú ünnepi asztalon fehér és bíbor színű asztalterítő volt, felette pedig hatalmas üvegcsillár lógott a plafonról. A vörös falakon, egészen halványan bordó csíkok húzódtak, és díszítésnek csupán egy-két aranyozott keretes képeket akasztottak ki. A padlón perzsa szőnyeg volt kiterítve, Mark meg sem tudta tippelni mennyi lehet az értéke. A teremben a falak, hangszigeteltek voltak. 

Az asztal két végére, a két családfő ült, szigorúan, mégis tisztelettel méregetve egymást. A bal oldalon Mark ült mellette az anyukája, velük szemben pedig Jackson és az anyukája foglalt helyet. Mrs Wang gyönyörű nő volt, ritka fényes, fekete hajkoronával, hatalmas barna szemekkel, és hófehér bőrrel. Vér színű ruhát viselt, haját jobb oldalt tűzte össze, egy rózsával díszített csattal. Arcán nem látszódott a kora, pedig nagyban a negyven felé közelített. 

Mark anyja viszont ha lehet, még szebb volt. Mrs Tuan haját kiszőkítette, akárcsak a fia. Szemei feketén csillogtak, pisze orrától, rózsaszín ajkaitól és piroskás orcája miatt, arca kislányosnak tűnt. Égszínkék estélyi simult karcsú alakjához, nyakában egy szív alakú medál lógott. Szinte megszólalásig hasonlított Mark-ra, vagyis inkább Mark hasonlított az anyukájára.

A furcsa viszont az volt, hogy a teremben két üres hely még fenn volt tartva. Mark és Jackson egy rosszat sejtő pillantást vetettek egymásra, mielőtt kinyílt volna a terem ajtaja, és a levegő megdermedt. Mindenki az újonnan érkezők felé nézett. Mr Wang és Mr Tuan is elmosolyodott, ahogy megpillantotta a vendégeket.

Jackson viszont szédülni kezdett, arcából kiszökött a vér, és tudta, Mark sincs ezzel másképp. Teljesen megdöbbentek. Nekik erről nem szóltak.

- Woo Minseok! Micsoda meglepetés. - kuncogott Mrs Wang kezével eltakarva ajkait. Mrs Tuan is kissé elmosolyodott. - És te lennél, ha jól sejtem JiHo! - pirult el kicsit a nő, ahogy a szőke hajú oda lépett hozzá, és egy kaján mosollyal kézen csókolta őt. Jackson-nak megrándultak erre az izmai. 

Zico, hatalmas loboncát feltűzte, fehér öltönyét kigombolta, alatta csak egy színtén kigombolt fekete ing volt, nyakában egy arany lánccal. Nadrágja színtén fehér volt, öltönyének ujjait feltűrte, ezzel láthatóvá téve arany Rolex-ét, és gyűrűit. 

Woo Minseok alacsonyabb férfi volt, viszont nagyon jó képű, és tiszteletet parancsoló. Nem csoda, hogy a két hölgy elpirult, amikor egy mosolyt küldött feléjük. Fekete haját hátra fésülte, oldalt felnyiratta. Fülében gyémánt fülbevaló díszelgett, fekete ingét feltűrte, izmos karjain pedig egy vörös kígyó képe tekergett. Arca kissé borostás volt, ezzel férfiasabbá téve amúgy is tesztoszterontól túltengő valóját. 

Zico egy önelégült mosolyt küldött a két srác felé, majd miután tisztelettudóan meghajoltak egymás előtt, Jackson jobbján foglalt helyet, szemben az apjával.

Jackson úgy ült akár egy szobor, ökleit görcsösen szorította össze, nyakán mint egy hernyó, dagadt ki lüktető ere. 

Mr Tuan hagyta, hogy Mr Wang jusson szóhoz, és magyarázza el a helyzetet a fiúknak, amivel Zico látszólag már rég tisztában volt.

- Nos... Azt hiszem mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy miféle... - itt megköszörülte a torkát, keresve a megfelelő szavakat. - munkát végzünk. - Jackson egyre idegesebb lett. Soha sem beszéltek az apja munkájáról, hiszen mind tudták, hogy mennyire... Nem szalon képes. Maga a "hivatalos" állása nem volt beismerhetetlen. Hiszen egy szállodalánc vezérigazgatói posztja nem rossz meló. A problémát az jelentette, amit valójában a hivatása takart. Mr Wang egyike volt a helyi maffiavezéreknek. Őt csak úgy emlegették, az Arany sárkány. 

Mark apja is hasonló körökben mozgott, neki azonban a hivatalos állása valóban a fő "munkahelyét" képezte. Ő maga egy olyan hacker program megalkotója volt, amivel több milliókat kaszált azzal, hogy eladta bizonyos szervezeteknek.

És itt volt Zico apja. Jackson már sokat hallot Woo Minseok-ról, a Vörös kígyóról. Mondhatni Szöul nyugati felén állt a "birodalma". Nem csoda, hogy a légkör ilyen feszült volt a teremben, még a pincérek is szó nélkül szolgálták fel az előre megrendelt ételt, nehogy valami olyanba csöppenjenek, amibe nem kellene. 

- Térj a lényegre, Wang Yi Dong! - mondta Tuan, sürgetve a férfit, aki rögtön vette is az adást.

- Ami azt illeti eljött az idő, hogy kivegyétek a részeteket a "családi vállalkozásban". Minseok, én és Fang barátom úgy határoztunk, szövetségbe lépünk egymással, a Szöuli maffia ellen. A konkrétumokat egyenlőre nem kötjük az orrotokra, ha nem probléma. Hiszen egyenlőre túl jó információ forrás lennétek a számukra. - nem mondott többet, de nem is kellett.

A fiúkban minden tisztázódott.

Idő közben kihozták a fő fogásokat is, de Jackson hozzá sem nyúlt az ételhez, csak széttúrta a pálcikájával. Az agyában, a helyükre kerültek a kirakós darabjai, hogy miért támadták meg Mark-ot aznap éjjel, és hogy Zico miért avatkozott bele. Habár nagyon úgy tűnt a raszta hajú, már igen jártas lehet az efféle munkában.

- Az öcsédnek is ki kell vennie a részét a dologban. - mondta Mr Tuan, mire Mark ököllel csapott az asztalra, miközben úgy pattant fel a székről, hogy az hangos robajjal fel is dőlt.

- De apa, Luhan még túl fiatal! Ezt mégis hogyan képzelted? Nincs jogod szétbaszni a gyerekkorát érted?! - üvöltötte ingerülten, mindenki legnagyobb meglepetésére. Ritka látványosság volt, ha Mark ilyen tiszteletlenül beszélt a szüleihez, mellőzve minden formalitást. Zico csak elmosolyodott, és karba tett kézzel dőlt hátra a székében.

- Én a helyedben nem balhéznék, ha nem akarod, hogy a csinos kis pofikáddal díszítsék ki a házat karácsonykor. Ez nem játék, hisztikirálynő! Fogd vissza az indulataidat, nem lesz mindig valaki ott, hogy bevédje a formás seggedet! - mondta Zico idegtépően nyugodt hangon, miközben szórakozottan nézett végig Mark-on, megnyalva alsó ajkát.

- Dugd fel magadnak a kibaszott indulatokat, köcsög! - sziszegte a szöszi, egy egyértelmű középsőujjal megfűszerezve mondandóját, mielőtt visszaült volna a székre, amit időközben felállítottak a pincérek.

Mark fújtatott, Jackson pedig úgy nézett a mellette ülőre, mint aki minimum most vágta volna le egy láda tyúknak a fejét egy körömvágó ollóval. Zico persze le sem reagálta a dolgot, csak elégedetten szürcsölgette a borát. 

A szöszi ölni tudott volna a tekintetével, ahogy a Sayeo-s bandavezért bámulta, képzeletben pedig éppen temérdek gombostűvel szurkálta tele azt az elmebeteg arcát.

A szülők persze jó ízűen beszélgettek, élvezték egymás társaságát. De a két Jayeseo-s bandavezért, illetve exbandavezért, nagyon feszélyezte a jelenlegi felállás. Nem csak azért mert Zico is ott volt, hanem ettől az estétől a gyerekkoruknak vége szakadt. Mark-ot pedig az is megviselte, hogy az apja LuHan-t is bele akarta keverni a mocskos ügyeibe, nem csak őt. Milyen apa az ilyen?! 

Az este java része azonban még hátra volt. Zico váratlanul felállt a székről, és intett a két srácnak, hogy kövessék. Az étteremből kiérve, az épület mögötti utcában találták magukat. Az idő nagyon hideg volt, olyan igazi, csípős hideg. Pedig a szél nem fújt. Ahogy levegőt vettek, a megfagyott pára, apró felhőket képezve vesztek el a sötétben.

Zico elővett a zsebéből egy szál cigit, és egy öngyújtót, majd csak illedelemből a másik két srácot is megkínálta, de azok egyértelműen visszautasították a nagylelkű ajánlatot. A raszta hajú erre csak megvonta a vállát, majd meggyújtotta a szálat.

- Tudtok bánni a fegyverrel? - kérdezte váratlanul, mire a két Jayeseo-s értetlen pillantást váltott egymással. Zico rögtön vette is az adást, ahogy jelentőségteljesen a két fiúra pillantott. - Mit vagytok úgy oda? Azt hittétek, hogy majd vasdarabokkal meg mindenféle szarral megyünk majd utcai bunyózni mint valami elkúrt akciófilmben?! - tette fel a költői kérdést.

- Beavatnál a részletekbe légy oly szíves, hamár ennyire képben vagy? - kérdezte Jackson, kicsit indulatosabban a kelleténél, amire Zico csak egy mosollyal válaszolt.

- Jelenleg nem én vagyok az ellenség, Wang. Ti nektek fogalmatok sincs mennyire benne vagytok ebben az egészben. Az egész Jayeseo a szaros Szöuli maffia pöcegödre, és még csak meg sem tudjuk akadályozni ha valami történne ott. - az este folyamán Zico, először volt mérges, és látszott a tekintetén, hogy komolyan is gondolja a dolgot. Mark-tól csak egy értetlen homlokráncolást kapott válaszul.

- És mégis mióta érdekel téged, hogy mi folyik a Jayeseo-ban? - kérdezte Jackson. Ő valamiért nem bízott meg a raszta hajúban.

- Amióta Jessica is oda jár, cseszd meg! - felelte Zico, mire a fekete hajú a szeme sarkából látta, ahogy Mark izmai megfeszülnek. Biztos volt benne, hogy a szöszi nem dolgozta még teljesen fel a történteket. Legszívesebben most megölelte volna őt, és jelezte volna neki, hogy ő itt van, nem kell félnie. De ehelyett csak egy bíztató pillantást küldött a fiú felé, amire Mark egy halvány mosollyal válaszolt.

Zico ráérősen nyomta el a csikket, egy nagyot sóhajtva, majd karjait a mellkasa előtt össze fonva, percekig csak fürkészőn nézte a két srácot.

- Nem tudjátok még, miféle titkokat rejt a Jayeseo. Hogy akikben megbíztok, lehet az életetekre akarnak törni, csak a megfelelő pillanatot várják. Ez már nem az a béna bandaháborúsdi. Azzal, hogy idéző jelben gyengítettem a bandátokat, nem ellenetek cselekedtem, hanem értetek. De ezt nehéz elmagyarázni, amíg nincsenek konkrétumok. Majd idővel megértitek, hogy mit is jelent a maffia részének lenni. - alig fejezte be a mondatát Zico, az étterem ajtaja kivágódott, és mind a hármuk szülei siettek ki rajta.

- Tudtak róla. - csak ennyit mondott Minseok a fiának, Zico szeme megrándult, de mintha... Számított volna erre. Jackson és Mark érthetetlenül álltak, mikoris bentről lövöldözés, szűrődött ki, elvegyülve a sikolyokkal, és az edények csörömpölésével. A fekete hajú hamarabb kapcsolt, valahogy az agya rögtön azonosította a helyzetet mintha ő... Erre született volna. Mark azonban nem tudta mi folyik éppen, értetlenül bámult továbbra is, mire Zico szitkozódva a szöszi felé fordul.

- Tuan, te most lelépsz anyáddal és Mrs Wang-gal! Jackson itt marad! - a szöszinek nagyon nem tetszett, hogy Zico tulajdonképpen most burkoltan haszontalannak titulálta, de jobbnak látta, ha azt teszi, amit a raszta hajú mond. 

- A raktárban találkozunk. - szólt még oda neki Jackson is, mire Mark bólintott egyet, és az autó felé kezdett futni.

- Na akkor lássunk is neki a desszertnek! - húzódott mosolyra Woo Minseok szája, ahogy bakancsának rejtekéből, előrántott egy revolvert, és várta, hogy támadóik végre kijöjjenek.

- Hiányzott már ez. - jegyezte meg Fang is, miközben Minseok-hoz hasonlóan, ő az öltönye rejtekéből húzott elő, egy valamivel nagyobb fegyvert, megpörgetve azt ujjai között.

- Akkor nagyon szar életed lehet Fang barátom. - jegyezte meg jókedvűen Wang Yi Dong, ahogy a fiának is passzolt egy Ruger P94-est. Jackson nagyot nyelve meredt a fegyverre. Nem először tartott ilyet a kezében, de eddig csak sportból, akkor is csak kíváncsiságból próbált ki egyszer-kétszer ehhez hasonló darabokat. Viszont nem volt több ideje ezen rágódni. A hangok egyre közelebbről jöttek, és már látni lehetett, a feléjük közeledő, fegyveres alakokat, amint a nyitott ajtóhoz rohannak.

Zico szem magasságba emelte a saját pisztolyát, majd egy mosoly kíséretében csak annyit mondott:

- Boldog karácsonyt, Wang! - Jackson le sem reagálta a dolgot. Izmai megfeszültek, ahogy ujját a ravaszra szorította.

Majd lőtt.

13. Fejezet: Moments

13. Fejezet: Moments

- Te idióta, paraszt! - nos, valami sosem változik. Mark idegesen vágta hozzá a kiürült tusfürdősflakonját Jackson-hoz, aki nevetve védte ki a támadást. Hogy mi is történt ezen a csodálatos november végei reggelen? Drága egyetlen Jackson Wang úgy vélte, feledtébb mulatságos lenne, ha Mark-nak nem lenne így reggel meleg vize, így BamBam segítségével, egyszerűen leállították a vízmelegítést, legalább is a saját szobájukban. Az egy másik kérdés volt, hogy hogyan fogják majd visszaállítani, de ez még ráért.

- Úgy hallottam, a hidegzuhanytól felébred az ember. - röhögött Jackson, majd karba tett kézzel nézett végig, az előtte háborgó szöszin.

- Pucér vagy, cica. - mondta végül, egy kaján mosolyt villantva Mark-ra, aki erre egy hatalmas sóhaj kíséretében, nyugodtságot erőltetett magára.

- Anyád is ezt mondta tegnap éjjel. - mondta, azzal mérgesen bevágta maga mögött a fürdőszobaajtót. Kénytelen volt elfogadni a sorsát, és gyorsan lezuhanyzott.

Jackson eközben összepakolta az aznapi cuccait, és csak várt a szobatársára. Fura volt, hogy hivatalosan is együtt voltak Mark-kal, ráadásul már hetek óta. Bár konkrétan nem beszélték meg a dolgot, mindkettőjük számára nyilvánvaló volt, hogy járnak. 

Bár csattant el köztük egy-egy csók azóta, és többször is aludtak együtt, tovább még nem haladtak, ami Jackson-t eleinte nem zavarta, de minél több időt töltöttek együtt, annál jobban érezte, hogy ő többre vágyik. Ez viszont rohadtul megijesztette, hiszen eredetileg csak a szükség miatt kezdett viszonyba vele. Rövid időn belül azonban be kellett ismernie, hogy többet érez Mark iránt, mint gondolta. Nem állította, hogy szerelmes. Az egy túl erős, visszavonhatatlan fogalom lett volna. Ha szerelmes lenne, az bilincset rakna a kezeire. Visszatartaná őt, és íratlan szabályok betartására kényszerítené. A jelenlegi érzései bár zavarosak voltak, de kényelmesek.

Mark sem rendezte a magánéletét. Bár Jessica-val szakítottak, Taemin továbbra is úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. A szöszinek pedig igen csak bökte a csőrét ez a tény, tekintve, hogy mennyi bajt okozott neki a baba arcú srác. 

Nagyon sok dolog volt még lepel alatt, gondosan eltakarva a kíváncsi szemek elől. Például ott volt Mark, aki azóta sem osztotta meg senkivel, hogy mivel haragította magára az egyik tagot a szöuli maffiából. Kényes témának számított, nem is igazán akarták feszegetni, főleg nem a bandán belül, mert akkor szóba került volna Zico is, és a tény, hogy segített nekik. 

Az egész olyan volt mint egy hatalmas csomó, az események egymásba gabalyodtak, és olyan szürreális dolgok sorozata következett, amivel nagyon ritkán találkozhat az ember. A megoldatlan problémák egyre csak gyűltek, feszültséget keltve az egész csapatban.

Mikor Jackson és Mark beértek az iskolába, csak annyiban maradtak, hogy harmadik szünetben találkoznak a tetőn. Mark, ahogy beért az osztályterembe, rögtön leült Zelo mellé, mire az ezüst hajú, egy hatalmas maflást kevert le neki, a kezébe került történelem tankönyvvel.

- A kurva anyádat! - sziszegte a szöszi, ahogy megdörzsölte a fájó pontot. - Ez most mi a rákra volt jó? - kérdezte idegesen villogó szemekkel.

- Valójában ezt Kevin küldi. Azt mondta, elfelejtettél vele tegnap elmenni valahova. Úgyhogy most nem áll veled szóba.

- Omo. - kapta hírtelen a szája elé a kezeit Mark. - Bassza meg, el kellett volna kísérnem őt a testvéréhez.

- Hát akkor ezt jól elbasztad. - ráncolta a homlokát Zelo, mire egy mély, kifejezetten nem kívánatos hang szólalt meg az ajtó felől.

- Azt ajánlom mossa ki a száját, Choi! Tuan, ez magára is vonatkozik! - csapta be maga mögött az osztályterem ajtaját, Fapapucs. A diákok elhallgattak, ahogy az öreg az asztalához sétálva az orrára csúsztatta a szemüvegét, miközben elővett néhány papírt, az egyik irattartójából.

- Fontos hírem van a számukra. A Jayeseo bejutott a megyei kupára, kosárlabdából. Ha jól tudom, a csapatból két játékos lesérült, így arra kértek meg, hogy válasszak maguk közül a helyükre valakit. Keserű szájízzel jegyzem meg, hogy ebben az osztályban sajnos csak a három bajkeverőnek van némi tehetsége a sportokhoz, szóval kénytelen vagyok közülük választani. Tuan, Choi, úgy döntöttem maguk fogják betölteni a megüresedett posztokat. - fintorgott a tanárúr. - A többiek meg kapják össze magukat, mert semmi hasznuk! És ha már így állunk, bele is kezdhetünk a matek órába. - Mark meglepetten bámult ki a fejéből. Örülni örült, hogy kiválasztották, csak egy probléma volt: még nem játszott komoly csapatban. Tudta, hogy mekkora tétje van a dolognak, az iskola és a banda hírneve egyaránt forgott kockán, ráadásul ez elég nagy szó volt.

Ahogy a harmadik óráról is kicsöngettek, Mark jókedvűen indult el a tetőre, ahol egy cigiző Jackson-ba botlott. A távolba révedve állt, karcsú valóját valami megmagyarázhatatlan, melankólikus aura lengte körbe.

- Eteted a rákodat? - állt meg mosolyogva a fekete hajú mellett, a szöszi.

- Nincs akkora szerencséd, Tuan. - mosolygott vissza Jackson, ahogy kifújta a füstöt. - Mi a helyzet? - kérdezte végül, a szöszire pillantva.

- Beválasztottak a kosárcsapatba. - sóhajtott Mark, miközben az egyre kopaszodó fákat figyelte. Közelgett a tél, hamarosan le fog hullani a hó és nem sokára tánc félévzárója is lesz. Az idő csak úgy repült, és mégis úgy érezte, mintha csak most kezdődött volna az év. Hihetetlen sok minden történt év eleje óta, és mégsem érezte úgy, hogy elege lenne.

Jackson lassan bólintott, ahogy tekintetével Mark-ét követte.

- Ironikus nem igaz? - kérdezte Jackson, ahogy egy könnyed mozdulattal szétnyomta a csikket, majd a földre dobta. Mark egyik szemöldökét felvonva nézett a fekete hajúra. Nem értette mire célzott a másik, ahogy egy halvány mosoly kúszott gyönyörű ajkaira. 

Mark egyre többször kapta magát azon, hogy sok mindent talál vonzónak a szobatársában. A mosolyát, az arcát, a hangját, a szemeit, az illatát. Fogalma sem volt mikor kezdte el ezeket megfigyelni a másikban, és azt meg végképp nem tudta, hogy mikor kezdett el neki inponálni a másik külseje. Talán mindig is volt köztük némi szenvedély. A gyűlöletet ugyanis, csak egy hajszál választja el a szerelemtől. A kölcsönös szenvedély, az egymás iránt táplált heves harag, és a megszakíthatatlan kötelék egyaránt fellelhető volt mindkét érzelemben.

- Úgy értem... Ironikus, hogy pár hete még ős ellenségek voltunk... Most pedig... - szólalt meg Jackson hosszas csend után. Mark várta, hogy a fekete hajú kimondja. Hogy beismerje. Hogy éreztesse vele. 

De nem tette.

Végtére is mindketten fiúk voltak, nem várhatta el Jackson-tól, hogy térdre borulva szerelmet valljon neki, de ettől függetlenül kicsit csalódott. Neki is új volt a helyzet, de sikerült magával elfogadtatni. Jackson ezek szerint még küzdött a gondolataival. És a szöszi ezt nem bánta. Bármennyi időt képes lett volna várni, ha a fekete hajúnak így könnyebb.

- Azért az sem semmi, hogy tulajdonképpen Zico hozott minket össze. - nevetett fel Mark. - Mármint, nem csak kettőnkre értem. A csapatra. - Tette hozzá gyorsan, mire Jackson mosolya kiszélesedett, és úgy fürkészte a szobatársát. Mark... Egyszerűen csak remek volt. Élvezte a társaságát, több személyt is megismert benne. Mark-ot a barátot, Mark-ot az ellenséget, Mark-ot a vezért, Mark-ot a kölyköt, Mark-ot a zsenit, és Mark-ot a szeretőt. 

Nem érdekelte, hogy valaki megláthatja őket. Jackson egy hírtelen ötlettől vezérelve fogta meg a szöszi kezét, és kulcsolta össze ujjaikat, közelebb húzva magához a fiút.

- Miatta lettél ekkora buzi. - kuncogott a fekete hajú, mire a szöszi egy haragos pillantást lövelt felé, és belerúgott a fekete hajú sipcsontjába.

- Yah! Ne kezd már megint, Jackson Wang! - Jackson erre hangos nevetésben tört ki, ami mégjobban felidegesítette Mark-ot. Ám úgy tűnt, a mai nap a váratlan ötletek napja volt Jackson számára, ugyanis a következő pillanatban, egy hatalmas puszit nyomott a szöszi homlokára, ezzel abba hagyva a nevetést.

- Azért azt be kell látnia mindenkinek, hogy remek csapat vagyunk. - suttogta ezt Mark puha bőrére, ahogy lehunyva szemeit Jackson, a szöszi fején pihentette az állát.

A nap hátralevő részében Mark, Kevin után rohangált, hogy a fiú megbocsájtson neki azért, hogy nem ment el vele tegnap a nővéréhez. Kevin látszólag megtörhetetlen volt, amin Zelo jókat röhögött. Taeyang és GD az egész napot együtt töltötték, készültek az érettségire, tanulták a tételeket, és bevonultak a könyvtárba. Jimin és P.O. egész nap rajtuk röhögtek, és mindenhova követték a két hyungot, akiket látszólag nem igazán izgatott a dolog, de persze a örültek, mikor végre megszabadulhattak a két energiazsáktól.

Furcsamód mulatságos volt, hogy JiHoon és Jimin ilyen jól kijöttek, azok után, hogy a szövetség előtt ha tehették, péppé verték egymást. Oké nem ők az egyetlenek, akik ilyen változáson mentek keresztül, ugyebár. 

JungKook valami új programot fejlesztett ki Taeil-el, amivel elméletileg meg tudnak hackelni néhány servert, így LoL-ban ingyen juthatnak majd RP-hez. Persze mindenki tudta, hogy nem fog nekik sikerülni bejutni a rendszerbe, de azért ők mindig bepróbálkoztak. Csoda, hogy még nem lett ebből rendőrségi ügy.

MinKi egész napját a gólyákkal töltötte, besegített nekik néhány dologban, ami a valóságban annyit tett, hogy szőke barátunk mindenkinek dirigált, és osztotta az észt. Ő például rendesen lefáradt a tanítás végére, ráadásul délután még korrepetálnia kellett valami kissrácot a gólyák közül. A srác elvben egy nagyon aranyos gyerek volt, aki kikészítette az aegyo-jával Ren-t, de olyan szinten, hogy pénzt ajánlott Jackson-nak, csakhogy bújtassa el a találka végéig. 

Ami pedig Jackson-t és Mark-ot illette... Nekik fontos elintéznivalójuk akadt ma estére. Ami azt illeti, nem is akárhol. A város legelőkelőbb éttermébe szólt a meghívás, így teljesen érthető volt, hogy tanítás után rögtön készülődni kezdtek, és mikor indulásra készen álltak, Mark fintorogva nézett farkasszemet a tükörképével.

Haját felállította, elegnáns, fehér inget viselt, fekete, lezserebb szabású öltönnyel, elegáns fekete nadrággal, és lakkcipővel. A nyakkendőt nem erőltette, úgy érezte az túlzás lett volna. Így is úgy nézhetett ki, mint egy 19. Századi, nyugati üzletember.

Jackson sem festett másképp. Ám rajta krém színű öltöny volt, fehér inggel, fekete cipővel, nadrággal, és csokornyakkendővel párosítva, melyek tökéletes kontrasztot alkottak egymással. Mark igazságtalannak tartotta, hogy Jackson-nak piszok jól állt a nem megszokott viselet, és be kellett ismernie, hogy bár az eddigi élete háromnegyedét túlméretezett ingekben és trikókban töltötte, illetve pőrkabátban és elhordott farmerekben, Jackson mégis csak egy jómódú család sarja volt, ami meg is látszott rajta, főleg ilyenkor. 

A fiúk gondterhelten néztek egymásra, ahogy lassan a lifthez értek. Idegesen fújták ki a tüdejükben rekedt levegőt, ahogy a lift ajtaja egy csengetés után kinyílt, és bíztatón bólintottak egymásnak.

Az épület előtt egy fekete autó parkolt, s a jármű mellett két nő és két férfi állt. Mark torka összeszorult, ahogy tekintete találkozott az egyik férfi, szigorú pillantásával. A férfi rideg külleme egyáltalán nem passzolt fiatalos arcához.

Mindkét srác egyszerre hajoltak meg, ahogy a felnőttek elé értek.

- Mr. Wang, Apám, örülök, hogy újból találkozhatunk. - hallatszódott a szöszi, kissé remegő hangja.

12. Fejezet: Run away together

12. Fejezet: Run away together

Mikor Jackson vissza ért a szobába, megkönnyebbülten tapasztalta, hogy csak egyedül volt. MinKi-hez ment át néhány jegyzetért, és kicsit tartott tőle, hogy itt hagyja a gépét és a telefonját, mert ha Mark meglátta volna a tartalmát, biztosan kiakadt volna. De mivel egyedül tartózkodott a helyiségen, így a kétségei valamelyst elszálltak.

***

Jackson napról napra egyre idegesebb lett. Egy hete... Mark nagyon is megtalálta a videót a gépen. Kurvára végignézte, és kurvára rosszul érintette őt a dolog. Hogy ez hogyan is derült ki? Mikor Jackson másnap leült volna Mark mellé, a szöszi csak egy lesajnáló pillantást vetett rá, és annyit mondott, foglalt a hely. Ami azt illeti ilyen alapon, "az egész asztal foglalt volt". Mikor azonban Jessica akart volna Mark mellé leülni, a fiú csak annyit mondott, "itt Jackson ül". Franc sem értette akkor még, hogy mi baja lehet. Aztán pár óra múlva GD szokatlanul hidegen megjegyezte, hogy Jackson lehetett volna kíméletesebb is. A fekete hajú viszont csak másnap tudta meg a feszült hangulat okát. És rohadt mérges lett, első sorban magára, aztán Jessica-ra, és végül Taemin-re is. Milyen barátnő az, aki a pasija háta mögött valaki mással egyeleg? És milyen bajtárs, vagy esetleg barát az, aki ellopja a társa barátnőjét? Ő pedig milyen ember, hogy képes szenvedni hagyni Mark-ot, amikor nem ez lenne a feladata? De mégis ezt tette, mert egyszerűen nem érezte magát méltónak ahhoz, hogy a szöszi mellett legyen. Mert Mark jobbat érdemelt, az általa keletkezett problémák után, amikről hiába nem tehetett, mégis rajta csattant az ostor. Ami ezt illeti Mark és Jessica még nem szakítottak, és Taemin is gondtalanul járt a gyűlésekre. Mégis, aki azt állította, hogy a szöszi nem változott, Jackson kapásból leütötte volna. Csak ő tudhatta, de a fiú szinte soha sem tartózkodott a szobájukban. Minden éjjel elment, és másnaposan ébredt reggelente. Nem beszélt, és nem csinált semmit Jackson társaságában. A fekete hajúnak már szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy így látja a srácot, akit valójában nem is gyűlölt.

A tanároktól is egyre több panasz érkezett. Mark agresszív volt. 

A mai nap pedig a szokottnál is kritikusabbnak számított. 

Szombati nap volt. Általában ilyenkor mentek el bulizni valamerre a srácok, de ezúttal ez nem így történt. Jackson fel-alá járkált a szobájában. Minden porcikáját átjárta a feszültség, ugyanis este kilenc órát ütött az óra, és Mark a mai napon még haza sem tolta a képét. Bár ezen a héten szinte minden este későn érkezett vissza a kollégiumba, félő volt, hogy ezúttal vissza se fog jönni. Ren hiába próbálgatta nyugtatni Jackson-t, egyszerűen semmi sem segíthetett most a fekete hajún. Jessica persze Taemin-nel töltötte az idejét, amitől az ex bandavezérnek felfordult a gyomra. 

Az idő végtelen másodpercekben telt, a mutató őrjítő lassúsággal járt körbe és körbe. Jackson nem tudta mi tévő legyen. Komolyan kezdett megőrülni, a feje mintha szét akart volna robbanni, nyakán látszott a lüktető ér.

MinKi aggódva figyelte a fekete hajút, aki hol egy könyvet vágott a földhöz, hol felrúgott egy széket, hol eltört egy poharat. Az volt a legnagyobb gond, hogy Ren teljesen megértette Jackson helyzetét. Ő is feszült volt, és aggódott Mark-ért, éppen ezért már meg sem próbálta lenyugtatni a fekete hajút.

Percekkel később, a szoba ajtaja hatalmas erővel vágódott ki, és GD száguldott be rajta. Fehér fürtjei ezúttal fekete melírt kaptak, ő maga pedig fekete trikót, bőrdzsekit, láncokkal díszített latex nadrágot, bakancsot, és kendőt viselt, amit a nyaka köré tekert addig, amíg nem rejtette vele el a fél arcát. Csuklóján ezüst karkötők csilingeltek, a trikóját pedig egy szintén ezüst színű kereszt díszítette. Ugyan ez a szimpólum lógott a füleiből is, csak azok piros színben virítottak. Szar sem igazodik ki ennek a srácnak az ízlésén.

GD még Jackson-nál is idegesebbnek tűnt, ami vészjósló fejleményekre utalt.

- Mi történt? - kérdezte Ren, megelőzve a fekete hajút.

- Jonghyun megtalálta Mark-ot. 

***

A fülsiketítő monoton zene, a sok izzadság, alkohol és kölni egyvelegétől bűzlő fiatal, a neoncsövek, a lézerfények, a tömeg... Ilyen volt egy szöuli szórakozóhely, szombat éjszakánként. Már elmúlt éjfél, ami csak megnehezítette Jackson-ék dolgát. A club biztonságiőrét már így is ki kellett játszaniuk, de szerencséjükre Jonghyun jóban volt a nagy emberrel, így végül sikeresen bejutottak.

Jjong ezen a helyen tengette a szombat estéit mint bár pultos, mivel hogy szüksége volt a pénzre. A szülei sosem küldtek neki eleget mondván, hogy álljon a saját lábára a srác. Key is ott volt velük. Talán még őt rázta meg kellően az elmúlt hetek eseményei, mivel ő hatalmasat csalódott Taemin-ben.

Bent csak rosszabbnak tűnt a helyzet. A tömeg teljesen elárasztotta a szűk belteret, és kizárt volt, hogy megtalálják Mark-ot. Jackson kezdett bepánikolni, ahogy a részeg huszonéveseken végignézett. Mit keres a szöszi egy ilyen helyen? Nem illett ide. Ő nem ebbe a világba tartozott. Ilyen mélyre süllyedt volna az önemésztésben? Jackson-ra rohamosan tört rá a bűntudat és összeszorult a gyomra, ahogy erre gondolt. Nem adhatták fel. 

Hajnali egy körül járhatott az idő, amikor az öt jayeseo-s diák balhéra lett figyelmes. Mindegyikükben megállt az ütő, ahogy megpillantották Mark-ot. Egy magas, harmincas éveiben járó pasas tartotta a nyakát. A szöszi hiába erölködött, nem tudott kiszabadulni a kezek fogságából. A férfi valamiért nagyon idegesnek tűnt, és amikor egyet behúzott Mark-nak, Jackson legszívesebben neki ugrott volna. De GD nem engedte őt. Nem kockáztathattak meg egy tömegverekedést. De Jackson-t ez már nem érdekelte, ahogy a következő ütés, Mark arcát érte. A szöszi már nem is ellenkezett, csak rendíthetetlenül fent tartotta a szemkontaktust támadójával. Még ebben a helyzetben is megpróbálta összekapargatni az összes büszkeségét. Mert Mark büszke teremtés volt. Ekkor még egy ütés indult el Mark arca felé, amikor a férfi keze hírtelenjében megállt a levegőben, arcára pedig félelem ült ki.  Jackson a férfi tekintete irányába fordította a fejét, aztán ő is teljesen lesápadt.

A tömeg legszélén Zico állt, kezében egy fémcsővel, hosszú fekete bőrdzsekiben, szájából egy szál cigaretta lógott ki, mögötte pedig, vagy tizenkét Sayeo-s bandatag állt. A levegő megfagyott. 

Jackson elkönyvelte magában, hogy most elég szépen el fogják őket verni, ekkora túlerővel, magában pedig már átkozta is Zico-t, hogy pont egy ilyen kritikus helyzetben kell neki balhét szítani.

A Sayeo-s bandavezér szórakozottan vette ki a szájából a füstölő rudat, majd tekintete Jackson-ra vándorolt, aki kezdett rosszul lenni a tekintetek kereszttüzében, ahogy Mark is kiszúrta őt.

Ám ami ezután történt, arra senki sem számított. Zico, fejével az ajtó felé biccentett, és csak annyit tátogott; "fussatok". 

Elszabadult a káosz. A férfi elengedte Mark-ot, aki köhécselve Jackson-hoz rohant, miközben a férfi mögött, bőrdzsekis alakok keztek sorakozni.

A fekete hajúban pedig minden realizálódott, csak azt nem értette...

MI A FASZT CSINÁLT MARK, HOGY ÖSSZETŰZÉSBE KEVEREDETT A SZÖULI MAFFIÁVAL?!

De már nem volt idejük ezen gondolkodni, GD határozottan lökte a két srácot a bejárat felé, bár Mark nagyban ellenkezett mondva, hogy a bandavezérnek a csapattal kell maradnia. De se Key, se GD nem engedte meg ezt nekik, Jonghyun pedig szabályosan kirúgdosta őket.

Jackson pedig jobb ötlet híján karon ragadta a kába szöszit, és futni kezdett vele a biztos cél felé. A kollégiumba most tuti nem mehettek, túl kockázatos lett volna, így Jackson jobbnak látta, ha a banda székhelye felé veszik az irányt. Nem az volt a legkényelmesebb hely az éjszaka átvészeléséhez, de még mindig jobb döntés volt oda menni mint bárhova máshova. Egész út alatt fogták egymás kezét, pontosabban a fekete hajú szorongatta Mark csuklóját, de fel sem tűnt neki. Se a buszon, se a metrón, se a parkolóház felé tartva. Ahogy távolodtak a belváros zajosabb részétől, az út, fokozatosan vált egyre kellemesebbé. Hűvös volt az idő és száraz, a járdákat már beterítették a lehullott falevelek. Rohamosan közeledett az ősz vége, ami egyet jelentett egy korszak lezárásával is.

Jackson próbált nem gondolni arra, hogy mi történhetett a többiekkel, vagy hogy Zico milyen szándékkal segített nekik. Ez önzőségnek, sőt, talán gyávaságnak hangozhat így elmesélve... De a tehetetlenség bilincse ott volt a karjukon, szorosan tartva azokat. Tudták, hogy ez a ma éjszakai esemény, egy szükséges lépés volt ahhoz, hogy a bilincs eltűnhessen, és hogy legközelebb Mark legyen az, aki a banda élén áll, hogy más csapatokat segítsenek ki a bajból, vagy esetleg egymást.

A törzshelyhez érve, Jackson előkereste a lakat kulcsát, hogy ki tudja nyitni a hatalmas alumínium ajtót, amit később szereltek csak fel együtt, hogy ne maradjon védetlen a hely. 

Ahogy beléptek a helyiségbe, orrukat megcsapta a jellegzetes "illat", és egyszerre sóhajtottak fel megkönnyebbülten. Bár eléggé hideg volt odalent, de pont ezért volt jó, hogy hoztak mindenféle pokrócokat, szivacsokat, matracokat a tagok. Jackson és Mark együtt terítettek le két matracot a földre, szorosan egymás mellé, és az összes pokrócot összehordták, ami a környezetükben volt.

 Ezután Jackson rágyújtott. A füst komótosan tekergett a levegőben, ahogy a beszűrődő holdfény, és a kis éjjeli lámpa megvilágította. Percekig csak néma csendben ültek, hallgatva az éjszaka neszeit, mikor Jackson megtörte a csendet.

- Sajnálom ami történt. - mondta könnyedén, mégis hangjából áradt a melankólia és az őszinte megbánás. A fekete hajú csak most nézte meg csak igazán Mark-ot, ahogy felé fordult. Teljesen elállt a lélegzete, a szíve pedig hatalmasat dobbant. Mark gyönyörű volt. A fehér trikója tökéletes összképet alkotott szőke tincseivel. Szemei megvillantak a fényben, akár egy macskának. Jackson szíve hatalmasat dobbant, és arcát elöntötte a forróság. 

- Most már igazából lényegtelen. - vonta meg a vállát Mark, majd komoly pillantást vetett Jackson-ra. - De miért nem mondtad el? 

- Nem tudtam hogyan tálaljam. Féltem, hogy összetörsz... Mégjobban. - sütötte le a tekintetét a fekete hajú, ahogy meghallotta Mark ironikus kacaját.

- Ezt akarod beadni azok után, hogy...

- Nagyon jól tudom mit csináltam. - vágott a szavába kissé ingerülten Jackson. - Nálam jobban senki se tudhatja. Amit tettem megbocsájthatatlan, és nem kérem, hogy ne foglalkozz vele. De Mark, én tényleg sajnálom. - a szöszi hitetlenkedve rázta meg a fejét.

- Ne hazudj nekem, Jackson Wang! Ugyan miért sajnálnád?

- Azért mert szeretlek te világ barma! - ezt a mondatot már szinte kiabálva mondta el a fekete hajú. Hangja visszaverődött a falakról, hogy aztán az egész helyiség csöndbe burkolózzon. Mark percekig nem szólt semmit. Csak hitetlenkedve ült, arcán érzelmek zavaros egyvelege tükröződött.

- Ha az ember szeret valakit... Annak nem árt. - mondta végül alig hallható hangon a szöszi, mire a fekete hajú megrázta a fejét.

- Ha az ember egy olyan valakit szeret, aki az ellensége volt, gyakran összekeveri a szeretetet a gyűlölettel.

- Nem hiszek neked. - mondta Mark, ahogy lassacskán bezárták a maguk közti távolságot. Ajkaik néhány miliméternyire voltak már egymástól.

- Pedig nem hazudok. - mondta Jackson, ahogy a köztük lévő űr eltűnt, mikor végre egyé váltak. Nyelveik érzéki játékba kezdtek, harcoltak a dominanciáért, a saját igazukért. Abban a csókban minden benne volt, ami azzá tette őket akik:

hűség, bizalom, bátorság, makacsság, tisztelet, büszkeség és a fájdalom.

Aznap éjjel Jackson tényleg nem csak a rábízott feladat miatt csókolta meg Mark-ot. Még nem tudta biztosan mit is érez a szöszi iránt, de szüksége volt rá. 

Aznap éjjel GD, Key, Jonghyun és Ren egy oldalon álltak az ellenségeikkel, csakhogy kiálljanak a barátaikért, és hogy megvédjék őket a további sérelmektől. Tudták, hogy csak így van lehetősége a két vezérnek rendeznie a kapcsolatukat.

Aznap éjjel Jessica Taemin-nél aludt, ezzel teljesen megszégyenítve és földbe tiporva az így is halott kapcsolatukat Mark-al. Az ő történetük ezennel lezárult, hogy új fejezettel kezdődjön egy másik.

Aznap éjjel valami meghalt, valami pedig új életre kelt, de a legfontosabb csak az az idióta fekete hajú, és az a hülye szöszi volt, akik egymást ölelve aludták az igazak álmát tudva, hogy ezek a lopott órák együtt, csak az övéké voltak.