1. Fejezet: Ellenségek

1. Fejezet: Ellenségek

- Legendák szólnak a legendás Jackson Wang-ról. Kinek mosolya ragyogóbb volt, mint a koreai horizont fölé kúszó reggeli nap sugarai. Kit minden hű paraszt, hősként ismert el. Sikerei virágzóak voltak, mint MinKi kertjében a harmatos rózsák...
- Jól van Wang itt megállhat. - forgatta a szemét az irodalom tanár. - Bevallom eléggé meglepett, hogy képes volt értelmes mondatokat összeállítani, méghozzá a saját agyát használva, azonban ha jól emlékszem nem ez volt a feladat. Koreai uralkodókról, és hősökről kértem a fogalmazást.
- Ugyan tanárnő, ne mondja, hogy nem helytálló a történetem. Nálam nagyobb hőst nem igazán tudnék elképzelni. És ki tudja? Lehet a jövőben még császárrá is koronáznak. - vigyorgott Jackson karba tett kézzel, mire a tanárnő ismét megforgatta a szemét.
- Fiam, az ön eszével inkább abban reménykednék, hogy átmegyek az év végi vizsgákon és talán betölthetem egy tisztességesen dolgozó, villanyszerelő állását. Mondja, mégis mit értett azalatt a rész alatt, hogy "virágzóak voltak, mint MinKi kertjében a harmatos rózsák"? Kifejtené nekem, hogy hogyan jön a képbe, Choi MinKi és a virágok?
- De tanárnő, ön még nem járt Renék kertjében. Komolyan, ahhoz hasonló virágáradatot nem sűrűn látni.
- Anyádat Wang. - hallattszódott a sértődött szőke hangja.
- Na jól van, Choi, Wang, a magánügyeiket tartogassák a szünetre! - utasította őket Mrs Kim, mielőtt belevetették volna magukat, az ázsiai szépirodalom rejtelmeibe. Azonban voltak olyanok is, akik nem vették ki részüket az órából, mert valahogy a fehér falakat most, sokkal érdekesebbnek találták. Na ezek közé a személyek közé tartozott Jackson is, aki csak azért nem zavarta meg az óra menetét a fölösleges beszólásokkal, mert alapjáraton bírta Mrs Kim-et. A tanárnő amúgy az osztályfőnökük is volt, és ő maga sem unszimpatizált a fiúval, sőt, gyakran előszeretettel vette ki a részét, Jackson értelmetlen poénkodásaiban. A középkorú nő kedves volt és jó indulatú, sokat tett a diákjaiért, és a panaszokat is Jackson-ról, gyakran elnézte a többi tanártól, mert meggyőződése volt, hogy Jackson nem rosszindulatú, csak szimplán hülye. Meg paraszt a számára nem kívánatos személyekkel, de Mrs Kim ezt is elnézte neki. Jackson ezért nem is igazán értette, hogy az amúgy csinos osztályfőnökük, miért van még mindig egyedül, és siránkozik a volt férje után, aki kegyetlen módon elbánt vele. Jackson már kívülről fújta a tanárnő, tragikus párkapcsolatát azzal a szemét Park DongHae-vel, aki Amerikába költözött az exbarátnőjével, egyedül hagyva Mrs Kim-et.
Mikor aztán végre megszólalt a csengő, Jackson nagyot sóhajtva nyújtóztatta ki elgémberedett végtagjait.
- Jót aludt az órán, Wang? - kérdezte a tanárnő szigorú hangon, ám ajkain kedves mosoly ült, és fekete szemei is pajkosan csillogtak. Jackson elmosolyodott.
- Ezért szeretem az ön óráit Mrs Kim. Mindig nagyon jókat szundítok rajtuk. - jött a kreatív reváns Jackson felől, mire a tanárnő jó ízűen felnevetett, és kisétált a teremből. Jackson is követte a példáját, ám a folyosóra érve, reggeli jókedve alább hagyott. Ugyanis kilépve az ajtón, megpillantotta Mark-ot, és két "csatlósát" Kevin-t és Zelo-t. Na és hogy mi is volt ez a hatalmas rivalizálás a két srác között? Nos, az iskolában két konkurens banda működött, az egyiket Jackson, a másikat Mark irányította. Gyakran került sor kisebb összetűzésekre a két banda tagjai között, ám sokkal inkább voltak elfoglalva más iskolák bandáival, mint egymással. Csak ritkán vesztek úgy igazán össze Mark és Jackson, de olyankor nagyon sokáig, mindketten lila és zöld monoklikkal, vagy sebekkel, horzsolásokkal, esetenként kisebb törésekkel jártak iskolába a banda tagjai. Bár igaz, csak kevesen kaptak helyet a két csapatban, de azok kiváltságot élvezhettek a diákok körében. Nem mellesleg pedig, a lányok is oda voltak értük.
Ahogy Mark is észre vette az őt, féregként tekintő Jackson-t, elfintorodott, és méregetni kezdte a nála magasabb fiút. Nem igazán volt most kedve Jackson pofáját bámulni, főleg most, mikor végre összejött egy randi álmai nőjével, Jessica-val. Köztudott volt, hogy Mark, betegesen rajongott a nála, egy évvel idősebb lányért, aki eddig nem igazán méltatta figyelemre, mivel az ő szívét Mark jobb keze, Zelo dobogtatta meg. Csakhogy, néhány hete, olyan pletykák kezdtek keringeni az intézmény falain belül, miszerint Zelo, a saját nemét részesíti előnyben. Bár a pletykák, koránt sem volt biztos, hogy igazak mégis, Jessica úgy döntött, hogy ad egy esélyt a bandavezérnek.
- Mark, Mark, Mark, drága kicsi Mark. Tudod nem szép dolog más területén ólálkodni. - lépkedett közelebb Jackson, és kezébe fogva ellensége gallérját, az arcába vicsorgott. Mark lekezelőn horkant fel, és hátra pillantott két barátjára.
- Ti is halljátok ezt? Mintha valami madárka csicseregne itt a közelben. - mondta, majd visszafordult, és Jackson tekintetébe fúrta sajátját. - Ez nem a te területed, Jackson. Tudod, az iskola nem a magadfajta idióták tulajdona. - sziszegte a vörös hajú, mire Jackson ráharapott a nyelvére, nehogy visszavágjon, az egyértelmű provokálásra. Nem lenne jó, már a hét elején kihúzni a gyufát, hogy aztán az egész héten szívja a hülyesége levét. Kelletlenül csettintett nyelvével, és engedte el Mark egyenruháját. Rendben, ezt a mai napot most meghagyja neki. Had érezze azt, hogy fölényben van. A magaslabdát mindig erősebben lehet lecsapni. Ám mielőtt annyiban hagyhatta volna a dolgot, távozás előtt még direkt beleütközött Mark vállába, és úgy ment vissza a terembe. A következő órája osztályfőnöki volt, aminek most Jackson nem tudott örülni. Most osztották ki a koleszos szobákat a diákok közt, és kizárt, hogy idén is Ren-nel kerülnek egy szobába azok után, hogy tavaly kis híján felgyújtották a kollégiumot, mikor megpróbálták meggyújtani az elromlott gáztűzhelyet, egy gyufával és dezodorral. Mikor becsöngettek, Jackson karba tett kézzel ült le a helyére, és várta, hogy Mrs Kim elkezdje felolvasni a szobafelosztásokat.
- Nos, mint tudják, idén túl sok diákunk költözött kollégiumba, így néhány osztályból, össze fogunk vonni. - Mrs Kim elővette a papírokat, és felcsúsztatta orrára az olvasószemüvegét, majd megköszörülve a torkát, elkezdte felolvasni a lapok tartalmát, kiosztva a szobák kulcsait is. Jackson jól sejtette, Ren idén, a D-s Yongguk-al osztotta meg ideiglenes lakhelyét. Jackson nem igazán ismerte a D-s diákokat, így nem különösebben zavarta, hogy legjobb barátját egy idegennel rakták össze. Az viszont sokkal jobban zavarta, hogy Soohyun, azzal a nyálas képű Kevin-nel került egy szobába. Ezt majd még megbeszélik. A Jo ikrek szokás szerint egymást kapták szobatársnak, JungKook pedig JaeHyo-val lett összezárva, ami megint csak rosszat sejtetett, mivel a két fiú is az ellenkező bandába tartozik. JungKook Jackson, míg JaeHyo Mark csapatát erősítette. A tanárok vagy nagyon vakok, vagy csak szimplán seggfejek, hogy a két ellenséget egymáshoz osztották be. De a legrosszabb csak ezután következett.
- Jackson Wang, az ön szobatársa Mark Yien Tuan. - Jackson-nak az arcára fagyott a mosoly.
- H... Hogy mi?
- Meksüketült? Azt mondtam, az ön szobatársa Mark Yien Tuan, a 10. B osztályból.
- Ohoho, nem nem nem nem nem... Itt valami tévedés történt, tanárnő.
- Nem hinném Wang, az ön szobatársa egészen biztosan Tuan.
- És... Nincs valami mód arra, hogy szobatársat cseréljek? Kérem Mrs Kim. Könyörgöm! - siránkozott szégyentelenül Jackson, mire Mrs Kim felsóhajtott.
- Sajnálom Wang, de ilyenre nincs lehetőség. Kérem próbáljanak kijönni Mark Yien Tuan-nal!
Na és, hogy mit is szólt ehhez Mark? Egész nap próbált arra koncentrálni, hogy ma randija lesz a szeretett nővel, de egyszerűen szét vetette az ideg. Méghogy ő? Jackson Wang-gal? Egy szobában? Már maga a feltételezés is röhögőgörcsöt idézett volna elő belőle normális esetben, de akkor valahogy nem tudott ezen nevetni. Jackson Wang, az a redvás kotonszökevény, vele együtt fog lakni. Minden reggel látnia kell majd azt a kába pofáját. Legszívesebben azt kívánta volna, hogy akkor inkább vigye el az ebola, ami reményei szerint majd Jackson-t is megfertőzi.
Órák után kelletlenül sétáltak le a kollégium portájára, hogy az újonnan megérkezett bőröndöket, felcipeljék a szobájukba. Nem elég, hogy egy szobán kellett osztozniuk, még maga a helység is a legfelső emeleten volt, tehát a harminc emeletes kollégium, harmincadik szintjén. Mondjuk a modern üvegépületbe szereltek liftet, így legalább ezért nem kellett panaszkodniuk. Még szerencse, hogy mindkettőjük családja jó módú, és éppen ezért is tanulhattak a város legelismertebb intézményében, luxus körülmények között.
- Én eskü eret vágok... - morogta Jackson, miközben Mark társaságában beszállt a liftbe.
- Csak nyugodtan, de lehetőleg ne a szobámban.
- Úgy érted a szobánkban ugye Tuan? - szikrázott Jackson tekintete, mikor kinyílt a lift ajtaja, a vöröske pedig szórakozottan megvonta a vállát, mielőtt kilépett volna a felvonóból. Jackson szemforgatva követte őt, majd mikor az ajtójukhoz értek, kirakták a névtáblájikat. Jackson undorodva nézegette a nem kívánatos személy nevét a sajátja felett, majd mikor beértek a helységbe, nemes egyszerűséggel levágódott, a teljes falat belepő, üvegablak melletti ágyra.
- Ki mondta, hogy az a te helyed Wang?
- Ha már ilyen kurva szerencsétlen vagyok, hogy veled kerültem egy szobába, akkor ennyi igazán kijár. - Mark félrenyelve kezdett köhécselni, és fulladozni.
- Méghogy te vagy kurva szerencsétlen? Nem te vagy összezárva magaddal.
- Én a helyedben megtiszteltetve érezném magam. - mosolygott gonoszul Jackson.
- Oh bocsánat, had kérjek elnézést, ahogy a nagy Jackson Wang óhajtja. - forgatta a szemét Mark.
- Nah azért.
- Chö... Buzi. - Jackson ereiben megfagyott a vér. Vészjósló lassúsággal ült fel az ágyán, és nézett a vöröske tekintetébe. - Ismételd meg!
- Azt mondtam B U Z I. - mondta határozottan Mark, mire a barnahajú felpattant a helyéről, és egy jól irányzott mozdulattal, a falnak lökte a vöröskét. És már megint ott tartottak ahol mindig, amikor összevesztek. Konkrétan félhullára verték egymást, s néhány használati tárgyuk is bánta az esetet, de végül semmire se jutottak, mert az ablak melletti ágy Jackson-é maradt. Bár mondjuk lehetséges, hogy Mark csak azért kötött bele, hogy levezethesse a nap alatt felgyülemlett feszültséget. Viszont ennek az lett a vége, hogy a szája felrepedt, és egy jókora, lilára színeződő púppal az alsó ajkánál, kell randira mennie Jessica-val. Mondjuk Jackson sem maradt sérületlen, neki a szemöldöke hasadt fel, és dagadt kétszeresére.
- Baszd meg Wang! - pakolt egy jég akut a sebére Mark.
- Bocs Tuan, de nem vagyok buzi, mint ahogy ezt az előbb eléggé nyomatékosítottam is.
Mark nem vette fel a továbbiakban Jackson sértegetéseit, helyette inkább a fürdőszobába vonult, hogy valamennyire rendbe hozhassa a sérülését.
Ami pedig Jackson-t illette, ő csak készült az esti bulijára, mivelhogy a bandából megbeszélték egy páran, hogy beülnek valahova inni. A barna hajú nem különösebben foglalkozott a külsejével, egyszerűen csak elintézte egy ragtapasszal a sebét. Estére viszont mindketten levetették az iskolai egyenruhájukat. Jackson, egy lenge trikót vett fel, térdig érő farmer sorttal és az edzőcipőjével. Mark sokkal bonyolultabbnak bizonyult. A vöröske mindent megtett, hogy megfeleljen álmai nőjének, éppen ezért haját szokásától eltérően felállította, és magára kapott egy mélyen kivágott fehér pólót, rá egy fekete dzsekit, és persze az elmaradhatatlan csőfarmer sem hiányzott. Na de mégis, Mark nem igazán érezte magát Mark-nak a szerelésében. Hiába, mindent meg akart tenni, hogy elnyerje Jessica tetszését, mégis, ez a „szépfiúsdi” eléggé nem illett hozzá. Sokkal jobban szerette a laza, kényelmes cuccokat, a bő, trottyos gatyákat, és a túlméretezett pulóvereket. Azonban nem mehetett egy randevúra utcai cuccban mert félt, hogy Jessica esetleg kellemetlenül érezné magát vele, mivel eddig csak a sima egyenruhában látta őt, és abban mindenki elegánsan fest. A két fiú ugyan akkor indultak el otthonról. Jackson grimaszolva kezdte méregetni szobatársát, míg lefelé mentek a lifttel.

-          Nah ki is a buzi? – kérdezte a barna.

-          Nah és ki kíváncsi rád? – forgatta a szemét a vöröske, és konkrétan

visszaszámolt, hogy mikor hagyhatja már végre el a felvonót, és kerülheti el ős ellenségét, amilyen messze csak lehetett. Eközben egyre csábítóbbnak tartotta a gondolatot, hogy mikor kiszáll, Jackson bent marad a liftben, ő pedig csak szép nyugodtan elvágja a felvonó drótját. Ekkor a lift ajtaja kinyílt, viszont balszerencséjére, Jackson pont arra ment amerre ő. Oké, ez mondjuk nem meglepő, hiszen a környéken egy buszmegálló volt, úgyhogy teljesen nyilvánvalónak tűnt, hogy a barna hajú is arra megy majd amerre Mark. Csak akkor kezdte már zavarni a dolog, mikor Jackson, pontosan ott szállt le ahol ő, és ugyanarra indultak el. Na ezt már Mark sem hagyhatta szó nélkül.

-          Te most követsz? – torpant meg, és fordult szembe a barnával.

-          Chö. Csak szeretnéd Tuan. Én egy kocsmába megyek, na nem mintha ez rád tartozna, oda kisfiúk amúgy sem mehetnek be. – mondta, mire a vöröske

egy nemzetközileg jól ismert, középső ujjal válaszolt. A város tele volt élettel, az utcákat ellepték a fiatalok, s az épületekből különböző hangok és zenék szűrődtek ki, majd vegyültek el az emberek hangjával. A levegő koszos volt, ahogy az egy nagyvárosban lenni szokott, és alkohol szaga keveredett a dohányéval és különböző parfümök illatával. Az aszfaltról visszaverődtek az utcai fények, ezzel elűzve az éjjeli sötétséget. Mark észre sem vette, hogy idő közben elhagyta Jackson-t, bár nem is igazán érdekelte. Az étteremhez, ahol találkozott Jessica-val, egy kis sikátor vezetett. Mark-ot kirázta a hideg ahogy benézett a város azon részébe, ahová nem jutott az éjjeli nyüzsgésből. Nagyot nyelve indult el az utcán, és már a közepe felé járhatott, mikor is a sikátorból, egy másik nyílt jobbra és balra is. Ez még nem is lett volna akkora probléma, ha éppen nem az egyik konkurens banda tagjai bandáztak volna ott. Mark elsápadt, ereiben megfagyott a vér, ahogy az ellenséges bandatagok körbeállták őt, és minden szem rá szegeződött. Úgy érezte magát, mint egy bekerített vad, akit épp most készülnek kibelezni, ami valljuk be, nem is állt olyan távol az igazságtól. A banda, amúgy egy másik nevesebb szöuli gimnázium tanulóiból állt, amire rá is lehetett jönni abból, hogy egy-egy tagon ott virított az egyenruha.

-          Mit keres itt a mocskos Jayeseo-s bandavezér? – köpte a szavakat az egyik,

nagyobb szájú tag. Mark jól ismerte a bandát, és annak vezetőjét, nem egyszer volt már dolga velük, és úgy tudta, Jackson bandája sem éppen szimpatizált a Sayeo-s diákokkal. Mark, a bandavezért kezdte keresni szemével, ám hiába, nem tudta őt kiszúrni. Ezek szerint nincs velük. Mark tudta, hogy valószínűleg itt nem úszhat meg egy verekedést, ám a legjobban az zavarta, hogy tök egyedül semmi esélye sem volt a másik bandával szemben. Szeme sarkából látta, hogy egy mögötte álló srác lendíti felé a karját, és Mark összeszorított foggal várta is az ütést, ám az nem következett be. Az utolsó pillanatban valaki megakadályozta a támadást. Mark hitetlenkedve nézett megmentője irányába, mire szemei háromszorosára nőttek, ahogy Jackson-t felismerte.

-          Bocsánat, hogy megzavarom itt a bulit, de nem szeretem ha Zico mások dolgába üti az orrát. – nevezte meg a barna a Sayeo-s bandavezért, aztán Mark-ra nézett. – Te meg térj már magadhoz, és ne most játssz szobrost! – parancsolt rá a vöröskére.

Mark pedig bármennyire is utálta a helyzetet, ezúttal hatalmas mosolyra húzódtak ajkai, amit Jackson is viszonzott.

-          Akkor zúzzunk!

Így történt, hogy aznap este Mark, semmiféle randira nem ment Jessica-val, és Jackson is lemaradt a kocsmázásról csak azért, hogy szétverethessék magukat pár Sayeo-s köcsöggel, aztán visszamenjenek a kollégiumba, majd ellátva a friss sérüléseket lefeküdjenek, és másnap úgy tegyenek mintha semmi nem történt volna.
MERT ŐK ELLENSÉGEK …
Csak néha úgy hozza a sors, hogy meg kell védeniük az iskolájuk hírnevét.
[Folyt köv.]