2. Fejezet: Szerződés
Jackson reggel kelletlenül ébredt, de a legjobban nem az zavarta, hogy fel kellett kelnie, hanem hogy ki miatt kellett ezt tennie. Drága szobatársa ugyanis, hajnalban kelt, hogy meg tudja látogatni az egyik közeli fitness termet, iskola előtt. A barna hajú nemes egyszerűséggel hozzávágta Mark órájához a párnáját, mire a készülék a párnával együtt, az éledező vöröske fején landolt.
Jackson reggel kelletlenül ébredt, de a legjobban nem az zavarta, hogy fel kellett kelnie, hanem hogy ki miatt kellett ezt tennie. Drága szobatársa ugyanis, hajnalban kelt, hogy meg tudja látogatni az egyik közeli fitness termet, iskola előtt. A barna hajú nemes egyszerűséggel hozzávágta Mark órájához a párnáját, mire a készülék a párnával együtt, az éledező vöröske fején landolt.
- Baszd meg Wang! - szisszent fel Mark, mivel az óra pont egy sérült pontot talált el az arcán, és ráadásul még abba sem hagyta a sípolást. Jackson csak vigyorgott, csukott szemmel a bajsza alatt. Az élet szép, főleg ha úgy indítod a napot, hogy kiakasztod Mark Yien Tuan-t, ráadásul fel sem kell hozzá kelned. Jackson Wang, te tudsz valamit amit mi nem.
Mark felmorranva vágta vissza a párnát gazdájához, és utána persze a vekkert is, amit csak azért sem nyomott ki. A vöröske tenyere viszketett, hogy még az éjjeli szekrényt is a barnára borítsa, de visszafogta magát. Elégedetten mosolygott, ahogy Jackson, mint a rugó ült fel az ágyban, a fejét dörzsölgetve, ahol az óra találta el.
De az a redvás készülék még mindig ott sípolt a fehér takarón. Jackson végül egy nem éppen finom mozdulattal szüntette meg a zavaró hangot, konkrétan lerúgta az ágyról, majd rálépett.
Az egyetlen tény ami nyugtatta a barnát, hogy valószínűleg szét fogják őket rakni, ha meglátják, hogy "mennyire szétverték egymást" Mark-kal, ami azért részben igaz is volt. A vöröske jó kedvűen vigyorogva pattant ki a paplan alól, és indult el a fürdőszobába, egy melegítővel, alsóval, és egy szürke trikóval a kezében. Jackson legszívesebben letörölte volna a mosolyt a vöröske képéről, de ehelyett csak kelletlenül kivánszorgott utána a fürdőszobába. Mark furcsállva nézte a fiút, aki nem zavartatva magát, nemes egyszerűséggel beállt a tükör elé, és megmosta a fogát. A vöröskét viszont sokkal jobban zavarta a dolog, mivel ő ott öltözni készült. Az pedig csak a véletlenen múlott, hogy Jackson nem akkor nyitott rá, amikor csupasz volt. Így is félmeztelenül kellett mutatkoznia előtte, mire teljesen elpirult. Ezt persze Jackson meglátta a tükörből, és gonoszul elvigyorodott, a fogkefével a szájában.
- Nah mi van? A nagy Mark Yien Tuan szégyenlős egy fiú előtt? - kérdezte pöszén. Mark nem vette fel ezúttal a vitát, pedig már kigondolt egy megfelelő revánst, csakhogy a karórája eszeveszett sípolásba kezdett, jelezve, hogy ideje indulni.
- Haver, neked mindened sípol? Basszus már. - háborodott fel Jackson, miután kiöblítette a száját.
- Nem vagyok a haverod, Wang. - monda Mark, azzal faképnél hagyta a barnát. Jackson pedig összezavarodott. Az a kis görcs most csak úgy itt hagyta őt semmiféle beszólás nélkül? Őt? Jackson Wang-ot? Ennyire lenézné őt a vöröske, hogy már nem is tartja érdemesnek válaszolni a provokálásaira? Megáll az ész.
Jackson, a kelleténél idegesebben vonult ki a helységből, és az csak még jobban bökte a csőrét, hogy ki miatt idegesítette fel magát. Nagyot sóhajtva öltözött fel, és úgy döntött most, hogy van némi ideje iskola előtt, elment egy non-stop gyorsétterembe reggelizni.
Eközben Mark felszabadultan gyakorolt a táncteremben. Izgatott volt, hiszen nem sokára itt volt a táncsulis félévzáró, amire ő betanult egy külön szólószámot. Edzés után, mosolyogva, jó kedvűen ment vissza a kollégiumba, és még az se tudta elrontani a kedvét, hogy a szobában összefuthat Jackson-nal, legfeljebb ráborítja a szekrényt, azt egy problémával máris kevesebb. Azonban amikor belépett az ajtón, meglepve tapasztalta, hogy a barna már elment. Még a tankönyveit is magával vitte, tehát suli előtt már biztosan nem tervezett visszajönni ide. Mark kihasználva az alkalmat, egy kis bosszút eszelt ki ellene. Nem is kellett hozzá sok kreativitás, egyszerűen csak kiürítette Jackson szekrényét, és a ruháit a saját ágya alá gyömöszölte. Tudta, hogy amit tett, valójában elég gyerekes és éretlen dolog, de ő nem is tartotta magát másnak, csak egy zöldfülű kamaszsrácnak aki néha baromságokat csinált. Az is megfordult a fejébe, hogy a barna összes alsónadrágjába erős paprikát rak, de azért ő sem volt annyira kegyetlen, hogy ok nélkül ilyenekre vetemedjen... majd ha Jackson kihúzza nála a gyufát, akkor ESETLEG felhasználja az ötletét. (Esetleg, tehát biztosan.)
Amint végzett kis bosszújával, Mark hasa hangosan kordult fel. Nah igen, nem ártana reggelizni is valamit. A kolesz ebédlőjébe érve felpakolt magának némi szendvicset, és ásványvizet a sulira, majd el is indult az intézménybe, a buszon eszegetve az egyik szalámis szendvicset. Az első órájuk matek volt, amit nem igazán kedvelt, de jó volt belőle. Talán azért nem is nagyon szerette a tantárgyat, mert túl egyszerűnek találta, nulla kihívással. Beérve az osztálytermükbe kényelembe helyezte magát a padjában Zelo mellett, és felkészült arra, hogy ő bizony átaludja majd az első órát. Azonban ezt az ötletét az osztályfőnöke, Lee SeoMin, ismertebb nevén Mr Lee vagy Fapapucs hiúsította meg azzal, hogy nem túl kedvesen az igazgatóiba parancsolta a vöröskét. Mark csak homlok ráncolva tett eleget a parancsnak, ugyanis ötlete sem volt, hogy mit követhetett most el. Azt viszont fintorogva konstatálta, hogy drága egyetlen ofője ezek szerint rossz szájízzel ébredt a mai napon, ami nem igazán kecsegtetett sok jóval. Ha Fapapucs bepöccen, a diákok sírnak. Ezt mindenki tudta. Azonban az igazgatóihoz érve meglátta Jackson-t, és nem tudott elfojtani egy mosolyt. Szóval erről lenne szó. Hiszen mindketten elég kritikus ábrázattal jelentek meg reggel, és az igazgató szavai szerint, panasz is érkezett felőlük, hogy túl hangosan verekedtek. Mark-ot persze ez cseppet sem izgatta, sőt, örült, hogy végre megszabadulhat szobatársától. Azonban mikor az igazgató közölte az ítéletet a naaaaaaaaagyon hosszúra sikeredett szentbeszéd után, mindkét fiúnak az arcára fagyott a mosoly.
- Wang, Tuan, amennyiben a közeljövőben nem változtatnak a magatartásukon, sajnálatos módon elbúcsúzhatnak az intézménytől. Ami pedig a szobájukat illeti, maradnak ahogy vannak, mivel úgy vélem nem az iskolának kéne önökhöz igazodnia, hanem fordítva. Ami pedig a kis bandázásukat illeti, önökön tartom a szememet. Most elmehetnek. - fejezte be az öreg, mire a két srác illedelmesen meghajolt, és távoztak az irodából. Az első órából már negyed óra eltelt, és egyiküknek sem volt kedve visszamenni a termükbe. Viszont ez azt is jelentette, hogy együtt kell tölteniük az időt. Bár Jackson ezt nem bánta, legalább elégtételt vehetett a reggeli sérelméért. Az udvarra mentek, mert az a tény, hogy az iskola folyosói üresen hátborzongatóak, egy volt azon ritka dolgok közül, amiben a két srác egyetértett. Kiérve a friss levegőre, egy ideig csak némán sétáltak, megtartva a tisztes távolságot egymás között.
- Wang te szereted a virágokat? - kérdezte hirtelen Mark, mire Jackson értetlenül húzta össze a szemöldökét.
- Ez most hogy jött? - válaszolt a barna, mire a vöröske megvonta a vállát.
- Csak úgy hallottam, a buzik szeretik a virágokat.
- Vigyázz a szádra Tuan, mert hordok magamnál pofonzsákot, és ha nem figyelsz oda, kinyílik!
- Ne nézz hülyének, tudom, hogy egy hatalmas nagy balfasz vagy, de talán annyira te sem vagy retardált, hogy csak úgy kicsapasd magad egy baléval. Nem lenne szerencsés, ha pont most verekednénk össze, mikor az öreg pikkel ránk. - mosolygott negédesen Mark, mire Jackson horkant egyet. Már éppen válaszolt volna, mikor ismeretlen diákokat láttak az iskola kerítésén kívül, de az egyenruhát azért felismerték. Egymásra néztek, majd jobb ötlet híján a kerítéshez léptek.
- Mit keresnek itt Zico kutyái? - kérdezte rögtön Jackson, mire a négy srác lekezelően kezdte őket méregetni.
- Történetesen azért jöttünk, hogy elvigyük a Jayeseo-s bandavezéreket hozzá. - ejtette ki az ideiglenesen kijelölt csoportvezető az iskola nevét olyan undorral, mintha legalább is egy nyolc napos szarról beszélne. Jackson erre szintén lekezelő stílusban felnyögött.
- Nos megmondhatod Zico barátunknak, hogy nagyon kedves, hogy meghívott teázgatni, de mi nem vagyunk olyan iskolakerülő szaros... - kezdte volna, de a vöröske a szavába vágott.
- Várjatok, ahol vagytok! - mondta Mark, azzal szó nélkül indult el a kerítés azon részéhez, ahol az hiányos volt, és könnyedén ki tudtak szökni. Jackson úgy követte a tekintetével Mark-ot, mintha az megőrült volna, mondjuk ez így is volt, mert a vöröskének valójában semmi kedve nem volt a találkához a konkurens bandavezérrel, de csak azért is beleegyezett, hogy nehogy már Jackson-nak legyen igaza. A barna hajú pedig sóhajtva követte őt, mivel pontosan tudta, hogyha Mark egyedül odamegy, onnan aligha kijön egybe. És hogy miért nem szarta le magasról az egészet? Mert Mark-ot csak ő verhette, alázhatta meg, senki más. Mert azaz ő dolguk volt, az ő iskolájuk falain belül zajlott, de a kívülállók számára, ők ugyanolyannak számítottak. A négy srác valóban nem hazudott, ugyanis egyenesen a Sayeo-s banda főhadiszállására, egy híd alatti, régen raktárként szolgáló helyre vitték őket, aminek a fémajtaja, a híd lábából nyílt, és a lakat ellenére most, látogatható állapotban volt.
A falakat graffitik díszítették, és bútorok hevertek szanaszét, hangfalakkal, garnitúrával, asztalokkal, amiket a tagok gyűjtöttek össze. Mark-nak és Jackson-nak el kellett ismerniük, hogy nekik sem ártana egy-egy főhadiszállás, mert az addig oké, hogy nekik teljesen megfelelt néhány helyi kocsma is, de ez azért mégis más volt. Valahogy, kellemes hangulatot árasztott a hely, legalábbis számukra, akiknek még egy dohos borospince is kellemesnek számított.
Zico egy zöld fotelben ült, és cigizett, úgy várta a vendégeit.
- Áh! Wang, Tuan, foglaljatok helyet! - mosolygott a két ellenségére, majd mutatott a vele szemben álló garnitúrára úgy beszélve, mintha címeres cimborák lennének. A két srác éppen ezért végérvényesen megállapíthatta, hogy a Sayeo-s bandavezér nem százas.
- Mit akarsz? - tért rögtön a tárgyra Mark, nem vesztegetve az időt, mire Zico is felvette kifejezéstelen arcát, majd előredőlve ülőalkalmatosságán, állát a kézfején támasztotta meg.
- Nos egy alkut szeretnék veletek kötni.
- Miféle alkut? - ráncolta a homlokát Jackson, mire Zico elvigyorodott, és elnyomta a cigijét.
- Tudjátok, van nálatok valami, ami kell nekem. azt most nem részletezném, hogy mi az, idővel úgyis megtudjátok. Csak tájékoztatlak titeket, hogy amennyiben megszerzem ezt a dolgot, és márpedig meg is fogom szerezni, akkor a kis bandátoknak lőttek. Mindkettőtökének. Azonban ez elkerülhető, ha valamelyikőtök szövetkezik velem, és ezáltal a másik ellen fordul, hiszen mind tudjuk, hogy ti nem igazán bírjátok egymás képét. A szövetségesem osztozik a sikeren, és a hatalmon is. Amennyiben viszont nem áll valamelyikőtök mellém, akkor ne számítsatok semmi jóra, úgy is meg tudom szerezni azt ami kell, csak akkor az egyikőtöknek sem lesz túl kecsegtető. Jah, és persze csak az egyikőtökre van szükségem. - Zico előre nyújtotta jobb tenyerét. - Nah melyikőtök lesz a nemes vállalkozó, aki megköti velem az alkut? - Jackson erre elmosolyodott, és már nyújtotta is volna előre a kezét, Mark pedig egy pillanatra megrökönyödött, hogy a barna hajú megköti az üzletet az ellenségükkel, ám az utolsó pillanatban Jackson egy oltári nagyot köpött a bandavezér tenyerébe, amit az csak fintorogva törölt a fotelbe.
- Dugd fel magadnak a hülye alkudat, köcsög! - mondta felháborodottan Jackson, aki sértőnek találta az ajánlatot, miszerint ő, Jackson Wang, bárkinek is hajlandó lenne behódolni. Amúgy is, ki dőlne be egy olyan egyértelmű csapdának, mint ez. A barna hajú feldúltan vágta be maga mögött a fémajtót, Mark pedig tétovázva ugyan, de követte őt. Azonban mielőtt távozhatott volna, Zico még vetett rá egy jelentőségteljes pillantást.
- A helyedben még átgondolnám az ajánlatot, Tuan. Az ajtóm nyitva áll előtted. - monda, mire a vöröske komolyan megfontolta a választ, de végül faképnél hagyta a bandavezért, követve az idegbeteg Jackson-t, aki kis híján elüttette magát egy busszal, ahogy felbőszült vadként szelte át az utakat, magasról szarva mindenre, mire Mark ismételten megállapította a nyilvánvaló tényt magában, egy szemforgatással: Jackson Wang egy bunkó paraszt, és emellett egy meggondolatlan balfasz is.
Végül mikor beérte a barna hajút, csak hallgatta egy ideig a szitkokat, amiket Jackson megállíthatatlanul kántált. Idő közben azt vette észre, hogy ellensége nem az iskola, hanem a kolesz felé veszi az irányt. Ezek szerint nem tervezett visszamenni az órákra. Bár igaz, neki sem nagyon volt kedve.
- Állj már meg, te elmebeteg! - ragadta meg a karját Mark, "kedvesen".
- Mit akarsz Tuan? Pont most nincs szükségem a hülye pofádra.
- Csak Zico szavain gondolkodtam. Tudod ez mit jelent?
- Képzeld Tuan nem vagyok annyira hülye mint gondolod, akármilyen meglepő!
- Csak biztosra akartam menni. - mosolygott, mire Jackson idegesen fújtatott egyet, de a vöröske folytatta. - Együtt kell működnünk egy ideig, az iskolánk érdekében.
- Tudom. - sóhajtott feldúltan Jackson. - A kurva életbe is, de ha ennek vége, újra ősellenségek leszünk.
- Én is így gondoltam. - válaszolt Mark, és ezzel az íratlan szerződés meg is köttetett, egy kézfogással megpecsételve.
Ezután együtt mentek vissza a kollégiumba, és természetesen megint úgy zárták a napot mint tegnap: szétverték egymást miután Jackson rájött, hogy Mark ellopta a ruháit. Talán a paprikás megoldás tényleg hatásosabb lett volna, de ez már nem számított. Majd máskor...
MERT ŐK ELLENSÉGEK!
De ha a társaikról, és az iskola büszkeségéről volt szó, az már egy egészen más dolog...
Mark azonban egészen mást forgatott a fejében, de ezt egyenlőre nem hangoztatta.
Csak ki kellett várnia a megfelelő pillanatot.
- Nah mi van? A nagy Mark Yien Tuan szégyenlős egy fiú előtt? - kérdezte pöszén. Mark nem vette fel ezúttal a vitát, pedig már kigondolt egy megfelelő revánst, csakhogy a karórája eszeveszett sípolásba kezdett, jelezve, hogy ideje indulni.
- Haver, neked mindened sípol? Basszus már. - háborodott fel Jackson, miután kiöblítette a száját.
- Nem vagyok a haverod, Wang. - monda Mark, azzal faképnél hagyta a barnát. Jackson pedig összezavarodott. Az a kis görcs most csak úgy itt hagyta őt semmiféle beszólás nélkül? Őt? Jackson Wang-ot? Ennyire lenézné őt a vöröske, hogy már nem is tartja érdemesnek válaszolni a provokálásaira? Megáll az ész.
Jackson, a kelleténél idegesebben vonult ki a helységből, és az csak még jobban bökte a csőrét, hogy ki miatt idegesítette fel magát. Nagyot sóhajtva öltözött fel, és úgy döntött most, hogy van némi ideje iskola előtt, elment egy non-stop gyorsétterembe reggelizni.
Eközben Mark felszabadultan gyakorolt a táncteremben. Izgatott volt, hiszen nem sokára itt volt a táncsulis félévzáró, amire ő betanult egy külön szólószámot. Edzés után, mosolyogva, jó kedvűen ment vissza a kollégiumba, és még az se tudta elrontani a kedvét, hogy a szobában összefuthat Jackson-nal, legfeljebb ráborítja a szekrényt, azt egy problémával máris kevesebb. Azonban amikor belépett az ajtón, meglepve tapasztalta, hogy a barna már elment. Még a tankönyveit is magával vitte, tehát suli előtt már biztosan nem tervezett visszajönni ide. Mark kihasználva az alkalmat, egy kis bosszút eszelt ki ellene. Nem is kellett hozzá sok kreativitás, egyszerűen csak kiürítette Jackson szekrényét, és a ruháit a saját ágya alá gyömöszölte. Tudta, hogy amit tett, valójában elég gyerekes és éretlen dolog, de ő nem is tartotta magát másnak, csak egy zöldfülű kamaszsrácnak aki néha baromságokat csinált. Az is megfordult a fejébe, hogy a barna összes alsónadrágjába erős paprikát rak, de azért ő sem volt annyira kegyetlen, hogy ok nélkül ilyenekre vetemedjen... majd ha Jackson kihúzza nála a gyufát, akkor ESETLEG felhasználja az ötletét. (Esetleg, tehát biztosan.)
Amint végzett kis bosszújával, Mark hasa hangosan kordult fel. Nah igen, nem ártana reggelizni is valamit. A kolesz ebédlőjébe érve felpakolt magának némi szendvicset, és ásványvizet a sulira, majd el is indult az intézménybe, a buszon eszegetve az egyik szalámis szendvicset. Az első órájuk matek volt, amit nem igazán kedvelt, de jó volt belőle. Talán azért nem is nagyon szerette a tantárgyat, mert túl egyszerűnek találta, nulla kihívással. Beérve az osztálytermükbe kényelembe helyezte magát a padjában Zelo mellett, és felkészült arra, hogy ő bizony átaludja majd az első órát. Azonban ezt az ötletét az osztályfőnöke, Lee SeoMin, ismertebb nevén Mr Lee vagy Fapapucs hiúsította meg azzal, hogy nem túl kedvesen az igazgatóiba parancsolta a vöröskét. Mark csak homlok ráncolva tett eleget a parancsnak, ugyanis ötlete sem volt, hogy mit követhetett most el. Azt viszont fintorogva konstatálta, hogy drága egyetlen ofője ezek szerint rossz szájízzel ébredt a mai napon, ami nem igazán kecsegtetett sok jóval. Ha Fapapucs bepöccen, a diákok sírnak. Ezt mindenki tudta. Azonban az igazgatóihoz érve meglátta Jackson-t, és nem tudott elfojtani egy mosolyt. Szóval erről lenne szó. Hiszen mindketten elég kritikus ábrázattal jelentek meg reggel, és az igazgató szavai szerint, panasz is érkezett felőlük, hogy túl hangosan verekedtek. Mark-ot persze ez cseppet sem izgatta, sőt, örült, hogy végre megszabadulhat szobatársától. Azonban mikor az igazgató közölte az ítéletet a naaaaaaaaagyon hosszúra sikeredett szentbeszéd után, mindkét fiúnak az arcára fagyott a mosoly.
- Wang, Tuan, amennyiben a közeljövőben nem változtatnak a magatartásukon, sajnálatos módon elbúcsúzhatnak az intézménytől. Ami pedig a szobájukat illeti, maradnak ahogy vannak, mivel úgy vélem nem az iskolának kéne önökhöz igazodnia, hanem fordítva. Ami pedig a kis bandázásukat illeti, önökön tartom a szememet. Most elmehetnek. - fejezte be az öreg, mire a két srác illedelmesen meghajolt, és távoztak az irodából. Az első órából már negyed óra eltelt, és egyiküknek sem volt kedve visszamenni a termükbe. Viszont ez azt is jelentette, hogy együtt kell tölteniük az időt. Bár Jackson ezt nem bánta, legalább elégtételt vehetett a reggeli sérelméért. Az udvarra mentek, mert az a tény, hogy az iskola folyosói üresen hátborzongatóak, egy volt azon ritka dolgok közül, amiben a két srác egyetértett. Kiérve a friss levegőre, egy ideig csak némán sétáltak, megtartva a tisztes távolságot egymás között.
- Wang te szereted a virágokat? - kérdezte hirtelen Mark, mire Jackson értetlenül húzta össze a szemöldökét.
- Ez most hogy jött? - válaszolt a barna, mire a vöröske megvonta a vállát.
- Csak úgy hallottam, a buzik szeretik a virágokat.
- Vigyázz a szádra Tuan, mert hordok magamnál pofonzsákot, és ha nem figyelsz oda, kinyílik!
- Ne nézz hülyének, tudom, hogy egy hatalmas nagy balfasz vagy, de talán annyira te sem vagy retardált, hogy csak úgy kicsapasd magad egy baléval. Nem lenne szerencsés, ha pont most verekednénk össze, mikor az öreg pikkel ránk. - mosolygott negédesen Mark, mire Jackson horkant egyet. Már éppen válaszolt volna, mikor ismeretlen diákokat láttak az iskola kerítésén kívül, de az egyenruhát azért felismerték. Egymásra néztek, majd jobb ötlet híján a kerítéshez léptek.
- Mit keresnek itt Zico kutyái? - kérdezte rögtön Jackson, mire a négy srác lekezelően kezdte őket méregetni.
- Történetesen azért jöttünk, hogy elvigyük a Jayeseo-s bandavezéreket hozzá. - ejtette ki az ideiglenesen kijelölt csoportvezető az iskola nevét olyan undorral, mintha legalább is egy nyolc napos szarról beszélne. Jackson erre szintén lekezelő stílusban felnyögött.
- Nos megmondhatod Zico barátunknak, hogy nagyon kedves, hogy meghívott teázgatni, de mi nem vagyunk olyan iskolakerülő szaros... - kezdte volna, de a vöröske a szavába vágott.
- Várjatok, ahol vagytok! - mondta Mark, azzal szó nélkül indult el a kerítés azon részéhez, ahol az hiányos volt, és könnyedén ki tudtak szökni. Jackson úgy követte a tekintetével Mark-ot, mintha az megőrült volna, mondjuk ez így is volt, mert a vöröskének valójában semmi kedve nem volt a találkához a konkurens bandavezérrel, de csak azért is beleegyezett, hogy nehogy már Jackson-nak legyen igaza. A barna hajú pedig sóhajtva követte őt, mivel pontosan tudta, hogyha Mark egyedül odamegy, onnan aligha kijön egybe. És hogy miért nem szarta le magasról az egészet? Mert Mark-ot csak ő verhette, alázhatta meg, senki más. Mert azaz ő dolguk volt, az ő iskolájuk falain belül zajlott, de a kívülállók számára, ők ugyanolyannak számítottak. A négy srác valóban nem hazudott, ugyanis egyenesen a Sayeo-s banda főhadiszállására, egy híd alatti, régen raktárként szolgáló helyre vitték őket, aminek a fémajtaja, a híd lábából nyílt, és a lakat ellenére most, látogatható állapotban volt.
A falakat graffitik díszítették, és bútorok hevertek szanaszét, hangfalakkal, garnitúrával, asztalokkal, amiket a tagok gyűjtöttek össze. Mark-nak és Jackson-nak el kellett ismerniük, hogy nekik sem ártana egy-egy főhadiszállás, mert az addig oké, hogy nekik teljesen megfelelt néhány helyi kocsma is, de ez azért mégis más volt. Valahogy, kellemes hangulatot árasztott a hely, legalábbis számukra, akiknek még egy dohos borospince is kellemesnek számított.
Zico egy zöld fotelben ült, és cigizett, úgy várta a vendégeit.
- Áh! Wang, Tuan, foglaljatok helyet! - mosolygott a két ellenségére, majd mutatott a vele szemben álló garnitúrára úgy beszélve, mintha címeres cimborák lennének. A két srác éppen ezért végérvényesen megállapíthatta, hogy a Sayeo-s bandavezér nem százas.
- Mit akarsz? - tért rögtön a tárgyra Mark, nem vesztegetve az időt, mire Zico is felvette kifejezéstelen arcát, majd előredőlve ülőalkalmatosságán, állát a kézfején támasztotta meg.
- Nos egy alkut szeretnék veletek kötni.
- Miféle alkut? - ráncolta a homlokát Jackson, mire Zico elvigyorodott, és elnyomta a cigijét.
- Tudjátok, van nálatok valami, ami kell nekem. azt most nem részletezném, hogy mi az, idővel úgyis megtudjátok. Csak tájékoztatlak titeket, hogy amennyiben megszerzem ezt a dolgot, és márpedig meg is fogom szerezni, akkor a kis bandátoknak lőttek. Mindkettőtökének. Azonban ez elkerülhető, ha valamelyikőtök szövetkezik velem, és ezáltal a másik ellen fordul, hiszen mind tudjuk, hogy ti nem igazán bírjátok egymás képét. A szövetségesem osztozik a sikeren, és a hatalmon is. Amennyiben viszont nem áll valamelyikőtök mellém, akkor ne számítsatok semmi jóra, úgy is meg tudom szerezni azt ami kell, csak akkor az egyikőtöknek sem lesz túl kecsegtető. Jah, és persze csak az egyikőtökre van szükségem. - Zico előre nyújtotta jobb tenyerét. - Nah melyikőtök lesz a nemes vállalkozó, aki megköti velem az alkut? - Jackson erre elmosolyodott, és már nyújtotta is volna előre a kezét, Mark pedig egy pillanatra megrökönyödött, hogy a barna hajú megköti az üzletet az ellenségükkel, ám az utolsó pillanatban Jackson egy oltári nagyot köpött a bandavezér tenyerébe, amit az csak fintorogva törölt a fotelbe.
- Dugd fel magadnak a hülye alkudat, köcsög! - mondta felháborodottan Jackson, aki sértőnek találta az ajánlatot, miszerint ő, Jackson Wang, bárkinek is hajlandó lenne behódolni. Amúgy is, ki dőlne be egy olyan egyértelmű csapdának, mint ez. A barna hajú feldúltan vágta be maga mögött a fémajtót, Mark pedig tétovázva ugyan, de követte őt. Azonban mielőtt távozhatott volna, Zico még vetett rá egy jelentőségteljes pillantást.
- A helyedben még átgondolnám az ajánlatot, Tuan. Az ajtóm nyitva áll előtted. - monda, mire a vöröske komolyan megfontolta a választ, de végül faképnél hagyta a bandavezért, követve az idegbeteg Jackson-t, aki kis híján elüttette magát egy busszal, ahogy felbőszült vadként szelte át az utakat, magasról szarva mindenre, mire Mark ismételten megállapította a nyilvánvaló tényt magában, egy szemforgatással: Jackson Wang egy bunkó paraszt, és emellett egy meggondolatlan balfasz is.
Végül mikor beérte a barna hajút, csak hallgatta egy ideig a szitkokat, amiket Jackson megállíthatatlanul kántált. Idő közben azt vette észre, hogy ellensége nem az iskola, hanem a kolesz felé veszi az irányt. Ezek szerint nem tervezett visszamenni az órákra. Bár igaz, neki sem nagyon volt kedve.
- Állj már meg, te elmebeteg! - ragadta meg a karját Mark, "kedvesen".
- Mit akarsz Tuan? Pont most nincs szükségem a hülye pofádra.
- Csak Zico szavain gondolkodtam. Tudod ez mit jelent?
- Képzeld Tuan nem vagyok annyira hülye mint gondolod, akármilyen meglepő!
- Csak biztosra akartam menni. - mosolygott, mire Jackson idegesen fújtatott egyet, de a vöröske folytatta. - Együtt kell működnünk egy ideig, az iskolánk érdekében.
- Tudom. - sóhajtott feldúltan Jackson. - A kurva életbe is, de ha ennek vége, újra ősellenségek leszünk.
- Én is így gondoltam. - válaszolt Mark, és ezzel az íratlan szerződés meg is köttetett, egy kézfogással megpecsételve.
Ezután együtt mentek vissza a kollégiumba, és természetesen megint úgy zárták a napot mint tegnap: szétverték egymást miután Jackson rájött, hogy Mark ellopta a ruháit. Talán a paprikás megoldás tényleg hatásosabb lett volna, de ez már nem számított. Majd máskor...
MERT ŐK ELLENSÉGEK!
De ha a társaikról, és az iskola büszkeségéről volt szó, az már egy egészen más dolog...
Mark azonban egészen mást forgatott a fejében, de ezt egyenlőre nem hangoztatta.
Csak ki kellett várnia a megfelelő pillanatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése